Recent comments

Friss Hírek

Denis-tripla a Roma ellen


Fölényes győzelmet aratott az Atalanta a Roma ellen hazai pályán a Serie A 25. fordulójában. A Farkasok védői nagy hibákkal járultak hozzá az ellenfél sikeréhez, ráadásul a vendégek kilencen fejezték be a mérkőzést.

Az Atalanta sokkal jobban kezdte a mérkőzést, de ehhez a Romában kezdő Juan-Heinze belső védőpáros is hozzájárult hatalmas helyezkedési hibákkal. A hazai csapatból Marilungo már a 3. percben ki tudott lépni, és bár ekkor még csak kapufáig jutott, a 10. minutumban már nem hibázott, miután teljesen üresen maradt a két nagynevű hátvéd között. (1-0)
Tíz perc sem kellett az újabb kék-fekete gólhoz, ezúttal úgy tűnt, hogy meg tudják állítani a vendégek a hazai támadást, de Heinze nem reagálta le, hogy Denis otthagyta, így a csatár egyedül kapott labdát a tizenhatoson belül, és ő is belőtte. (2-0)
A Roma egyértelműen átvette az irányítást a folytatásban, és több helyzet után végül Borini tudott szépíteni a 36. percben, miután bekotorta Osvaldo rosszul sikerült lövése után a labdát. (2-1)
A Farkasok hiába reménykedtek azonban abban, hogy visszajöhetnek a meccsbe, a 47. percben ugyanis Marilungo elment a jobb szélen, középre gurított, ott pedig Denist két védő között is megtalálta a labda, és a hálóba passzolt. (3-1)
Nem sokkal később Osvaldo kiállíttatta magát a vendégcsapatból, majd Denis harmadik góljával 4-1-re alakult az állás. A csatár ezúttal Cigarini labdaszerzése után volt eredményes.
A hajrában még Marco Cassetti is kapott egy piros lapot, így a Roma kilenc emberrel fejezte be a találkozót.


A másik négy találkozón is szépen potyogtak a piros lapok, Michele Canini (Cagliari, 84.), Maurizio Lauro (Cesena, 55.) és Federico Balzaretti (Palermo, 2.) is előbb mehetett társainál zuhanyozni.

Cagliari–Lecce 1–2 (Larrivey 50., ill. Muriel 44., Bertolacci 61.)
Catania–Novara 3–1 (Bergessio 30., Marchese 47., Gómez 55., ill. Rubino 84.)
Chievo–Cesena 1–0 (Moscardelli 78.)
Siena–Palermo 4–1 (Terzi 23. – tizenegyesből, Bogdani 34., Rossettini 46., Brienza 58., ill. Budan 12.)


NSO.hu