Recent comments

Friss Hírek

Amint kiköltözik a Milan a San Siróból, akcióba lépnek

Olasz sajtóértesülés szerint az Internazionale labdarúgócsapata 70 millió eurót költ a Giuseppe Meazza Stadion (San Siro) felújítására, amint a városi rivális és társbérlő AC Milan elhagyja a közösen használt létesítményt.


A Milan a Juventus példáját követve saját stadion építését tervezi, amelynek már a helyét is kijelölték, és gyönyörű látványtervek készültek róla. 

Az Il Sole 24 Ore úgy tudja, hogy az Inter nemcsak maradna a San Siróban, hanem felújítaná, sőt megvenné a tulajdonjogát a városi rivális kiköltözése után.

Az olasz lap szerint a fekete-kékek 70 millió eurót költenének a stadion és környéke modernizálására, kicsinosítására, bár konkrét terveket még nem nyújtottak be ezzel kapcsolatban.

A két milánói klub 1947 óta közösen használja a 80 ezer fős stadiont, a jelenleg érvényes bérleti szerződésük 2030-ig szól. A városi tanácsnak tehát mindkét klubbal meg kell egyeznie ahhoz, hogy az Inter tulajdonába kerülhessen az 1926-ban átadott létesítmény.


forrás: NSO