Recent comments

Friss Hírek

A Juventusnak szerencse kell a BL-ben

Marcello Lippi véleménye szerint a Juventus jelentősebb klub, mint szerdai ellenfele, a Borussia Dortmund, azonban úgy véli, hogy a Bajnokok Ligájában a továbbjutáshoz elengedhetetlen a szerencse.


Az egykori Juventus tréner négyszer is Bajnokok Ligája döntőbe vezette az Öreg Hölgyet, azonban győzni csupán egyszer sikerült, legutóbb pedig pont az AC Milan hiúsította meg a torinói ünneplést 2003-ban.

„Továbbra is meggyőződésem, hogy globális tekintetben a Juventus erősebb. - nyilatkozta Marcello Lippi a La Stampa újságírójának.

„Azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a jelenlegi Borussia Dortmund nem ugyanaz, amelyet két-három hónapja láthattunk.

A döntőbe kerüléshez szerencse kell, számos egyéb tényezőn kívül. Nem tartom valószínűnek, hogy idén a Bayern Münchenen, a Barcelonán vagy a Real Madridon kívül bárki megnyerhetné a Bajnokok Ligáját.

A Juventus rendkívüli dominanciáról tett tanúbizonyságot Olaszországban az utóbbi négy évben, azonban nemzetközi téren is fejlődést kell mutatniuk két-három kiváló mérkőzéssel, hogy bejussanak a negyeddöntőbe.

Az olasz válogatottal világbajnoki címet begyűjtő tréner elárulta, szívesen edzené valamely ország válogatottját, azonban az olasz szövetségi kapitányi állást nem szívesen vállalná el.

„Azt már elmondtam, hogy a klubfutballtól visszavonultam. Azonban, ha egy szövetség valamilyen jó, ambiciózus projektet mutatna, az kedvemre lenne. Azonban nem Olaszországban, egyszer már hibáztam azzal, hogy visszatértem.

forrás: juventuz.blog.hu