Az egyetlen dolog, ami számít!
A szerdai sorsdöntő meccs előtt kicsit újraértelmezzük Boniperti szavait.
Ez a BL mérkőzés nem csak egy párharc a sok közül.
Nem csak egy szimpla oda-visszavágó két csapat között. Nem csupán egy mérkőzés a 8 közé jutásért. Ennek a párosításnak múltja van a Bajnokok Ligájában, méghozzá igen tekintélyes múltja. Mindenki emlékszik a ’97-es döntőre. Mi, Juventinok biztosan.
A mérhetetlenül nagy csalódást keltő végeredmény ellenére egy, azóta legendássá vált mozdulatsor örökre beleégett az agyunkba. Az a meccs nem az eredmény miatt lett emlékezetes. Sőt, ha megkérdezünk egy laikus fociszeretőt, mire emlékszik a 97-es döntőről, biztosan nem a 3-1 lesz az első, ami eszébe jut, de még csak nem is Riedle duplája, hanem a „Del Piero varázslat”. Állítom nektek, ott, az elbukott döntő alatt/után a csapat több szurkolót szerzett magának, mint előtte és utána bármikor. Soha még olyan sporteseményt nem láttam, amiről hosszú idő után visszaemlékezve az emberek nem a győztest emelik ki, mint pozitív szereplőt. Mert ugye, mindig a győzelem számít. Akkor ott, és utólag visszagondolva, nem. Az a meccs más volt. És más lesz a mostani is.
Első ránézésre nem látunk benne akkora tétet, mint egy döntőben, pedig mindkét csapatnak kb. azzal ér fel. A hazaiaknak egy kukába dobott bajnoki szezon mellett ez az utolsó esélyük a bizonyításra. A Juventusnak pedig szintén bizonyítania kell, és ha lehet ilyet mondani, nekünk még nagyobb a tét. Bizonyítani, hogy az elmúlt év csak egy kisiklás volt. Hogy a csapat fejlődése nem állt meg. Hogy nem elég a társaságnak a Serie A. Hogy lehet eurocsilliárdok elköltése nélkül is ütőképes, egymásért küzdeni tudó garnitúrát összerakni. És ami a legfontosabb. Bebizonyítani, hogy az olasz foci nem halott.
Mindkét oldalon lesz pár fontosabb hiányzó. A hazaiaknál Sahin és Grosskreutz, míg a minket jobban érdeklő vendég oldalon a karmester, Pirlo fog hiányozni, nem jött rendbe a sérülése. Cáceres pedig nem is olyan régen törte el a bokáját, így az ő játékára sem számíthat Allegri, Asamoah meg továbbra is lábadozik. Így összeállhat a Marchisio, Pogba, Vidal belső hármas, előttük Pereyraval. Ez az első meccsen kimondottan jól sült el Pirlo kiválása után, teljesen megzavarta a Dortmundot és saját bevallásuk szerint sem tudták időben lereagálni ezt a váltást. A középpálya tehát adott, bár ha bele kell nyúlni, akkor akár baj is lehet, mert elég vékony a pad ezen része és megmondom őszintén, nem szívesen bíznám rá Padoinra a rohangáló Reust. Az nem egy jó match up.
A kapuban természetesen adott Buffon, vele senkinek semmi problémája nem lehet. A védelemmel már annál inkább, az első találkozón Chielliniéknek sikerült egy kabaréba illő gólt összehozniuk és egy nagy hiba mindig benne van valamelyik belső védőben, ami másodjára lehet nem fog beleférni. Azért félni nem kell, általában Bonucciék megbízhatóan hozzák a jó teljesítményt. A két széle az odavágón egészen szépen megoldotta a védekezést, Lichtsteiner például remekül zárta le az oldalát Reus előtt, aki így középen volt kénytelen tevékenykedni, ahol meg Vidal intézte a sorsát (az első meccsen egészen tanári módon védekezett), Marchisioval karöltve. Evra hoz egy jó közepest, tőle nem kell semmi extrát kérni, remélhetőleg ami érkezik, azt meg fogja tudni oldani. A „csodát” pedig ismét Téveztől, na meg persze Moratatól kell várni. Valószínűleg Pogba és Pereyra próbálja majd őket megjátszani, illetve a megindulások is tőlük várhatóak. Pereyra nagyon gyors és jól passzol, Pogba meg egy csellel képes elküldeni gyufáért 5 embert, szóval támadásban ez a négyes roboghat a hazai kapura. Érdekes lesz majd az is, hogy Allegri mit ötöl ki erre a találkozóra. Az elsőn jól működött a gyors, kevés passzos játék, egy masszív védekezésből indítva sikerrel alkalmazták Morataék. A védekezés most is kulcsfontosságú lesz, és valószínűleg a kontrák fognak dominálni. Bár én szeretem a váratlan megoldásokat, egy jó 5-6 emberes letámadás elég meglepő lenne, na meg persze hatékony is, ha jól adjuk elő. De ismerve az olasz mentalitást, valószínűleg a saját térfelünkön próbáljuk majd meg megfojtani a Dortmund támadásait és futtatjuk majd a két csatárt meg Pereyrat. Az még mindenképpen fontos lenne, hogy távolról is merjenek lőni Pogbaék, mert ha valaki, akkor pont Weidenfeller az, aki hajlamos benézni egy-egy távoli próbálkozást. És Pogba, Tévez, vagy Marchisio lövő technikáját nézve mindenképpen lehet rá utazni.
Összességében azt mondanám: jó esélyünk van. Elsősorban, mert mi vagyunk előnyben, másodsorban pedig már kiderült, hogy működik a passzív, védekező, gyors kontrákra alapozó taktika és nem szükséges annyit birtokolni a csapatnak a labdát az eredményes játékhoz, mint Conte idején. Tippelni ugyan nem mernék a végére, de a pozíció (jó az iksz), amit az olaszok annyira imádnak és rutinnal hoznak le, most nekünk kedvez (és ennyiszer már nem fázhatunk rá a dologra). Ezt fűszerezzük meg egy kis Dél-Amerikai lendülettel (Pereyra, Vidal, Tévez), aztán kész is az eredményes formula.
Most nem a győzelem az egyetlen dolog, ami számít…Csak a továbbjutás.
Ez a BL mérkőzés nem csak egy párharc a sok közül.
Nem csak egy szimpla oda-visszavágó két csapat között. Nem csupán egy mérkőzés a 8 közé jutásért. Ennek a párosításnak múltja van a Bajnokok Ligájában, méghozzá igen tekintélyes múltja. Mindenki emlékszik a ’97-es döntőre. Mi, Juventinok biztosan.
A mérhetetlenül nagy csalódást keltő végeredmény ellenére egy, azóta legendássá vált mozdulatsor örökre beleégett az agyunkba. Az a meccs nem az eredmény miatt lett emlékezetes. Sőt, ha megkérdezünk egy laikus fociszeretőt, mire emlékszik a 97-es döntőről, biztosan nem a 3-1 lesz az első, ami eszébe jut, de még csak nem is Riedle duplája, hanem a „Del Piero varázslat”. Állítom nektek, ott, az elbukott döntő alatt/után a csapat több szurkolót szerzett magának, mint előtte és utána bármikor. Soha még olyan sporteseményt nem láttam, amiről hosszú idő után visszaemlékezve az emberek nem a győztest emelik ki, mint pozitív szereplőt. Mert ugye, mindig a győzelem számít. Akkor ott, és utólag visszagondolva, nem. Az a meccs más volt. És más lesz a mostani is.
Első ránézésre nem látunk benne akkora tétet, mint egy döntőben, pedig mindkét csapatnak kb. azzal ér fel. A hazaiaknak egy kukába dobott bajnoki szezon mellett ez az utolsó esélyük a bizonyításra. A Juventusnak pedig szintén bizonyítania kell, és ha lehet ilyet mondani, nekünk még nagyobb a tét. Bizonyítani, hogy az elmúlt év csak egy kisiklás volt. Hogy a csapat fejlődése nem állt meg. Hogy nem elég a társaságnak a Serie A. Hogy lehet eurocsilliárdok elköltése nélkül is ütőképes, egymásért küzdeni tudó garnitúrát összerakni. És ami a legfontosabb. Bebizonyítani, hogy az olasz foci nem halott.
Mindkét oldalon lesz pár fontosabb hiányzó. A hazaiaknál Sahin és Grosskreutz, míg a minket jobban érdeklő vendég oldalon a karmester, Pirlo fog hiányozni, nem jött rendbe a sérülése. Cáceres pedig nem is olyan régen törte el a bokáját, így az ő játékára sem számíthat Allegri, Asamoah meg továbbra is lábadozik. Így összeállhat a Marchisio, Pogba, Vidal belső hármas, előttük Pereyraval. Ez az első meccsen kimondottan jól sült el Pirlo kiválása után, teljesen megzavarta a Dortmundot és saját bevallásuk szerint sem tudták időben lereagálni ezt a váltást. A középpálya tehát adott, bár ha bele kell nyúlni, akkor akár baj is lehet, mert elég vékony a pad ezen része és megmondom őszintén, nem szívesen bíznám rá Padoinra a rohangáló Reust. Az nem egy jó match up.
A kapuban természetesen adott Buffon, vele senkinek semmi problémája nem lehet. A védelemmel már annál inkább, az első találkozón Chielliniéknek sikerült egy kabaréba illő gólt összehozniuk és egy nagy hiba mindig benne van valamelyik belső védőben, ami másodjára lehet nem fog beleférni. Azért félni nem kell, általában Bonucciék megbízhatóan hozzák a jó teljesítményt. A két széle az odavágón egészen szépen megoldotta a védekezést, Lichtsteiner például remekül zárta le az oldalát Reus előtt, aki így középen volt kénytelen tevékenykedni, ahol meg Vidal intézte a sorsát (az első meccsen egészen tanári módon védekezett), Marchisioval karöltve. Evra hoz egy jó közepest, tőle nem kell semmi extrát kérni, remélhetőleg ami érkezik, azt meg fogja tudni oldani. A „csodát” pedig ismét Téveztől, na meg persze Moratatól kell várni. Valószínűleg Pogba és Pereyra próbálja majd őket megjátszani, illetve a megindulások is tőlük várhatóak. Pereyra nagyon gyors és jól passzol, Pogba meg egy csellel képes elküldeni gyufáért 5 embert, szóval támadásban ez a négyes roboghat a hazai kapura. Érdekes lesz majd az is, hogy Allegri mit ötöl ki erre a találkozóra. Az elsőn jól működött a gyors, kevés passzos játék, egy masszív védekezésből indítva sikerrel alkalmazták Morataék. A védekezés most is kulcsfontosságú lesz, és valószínűleg a kontrák fognak dominálni. Bár én szeretem a váratlan megoldásokat, egy jó 5-6 emberes letámadás elég meglepő lenne, na meg persze hatékony is, ha jól adjuk elő. De ismerve az olasz mentalitást, valószínűleg a saját térfelünkön próbáljuk majd meg megfojtani a Dortmund támadásait és futtatjuk majd a két csatárt meg Pereyrat. Az még mindenképpen fontos lenne, hogy távolról is merjenek lőni Pogbaék, mert ha valaki, akkor pont Weidenfeller az, aki hajlamos benézni egy-egy távoli próbálkozást. És Pogba, Tévez, vagy Marchisio lövő technikáját nézve mindenképpen lehet rá utazni.
Összességében azt mondanám: jó esélyünk van. Elsősorban, mert mi vagyunk előnyben, másodsorban pedig már kiderült, hogy működik a passzív, védekező, gyors kontrákra alapozó taktika és nem szükséges annyit birtokolni a csapatnak a labdát az eredményes játékhoz, mint Conte idején. Tippelni ugyan nem mernék a végére, de a pozíció (jó az iksz), amit az olaszok annyira imádnak és rutinnal hoznak le, most nekünk kedvez (és ennyiszer már nem fázhatunk rá a dologra). Ezt fűszerezzük meg egy kis Dél-Amerikai lendülettel (Pereyra, Vidal, Tévez), aztán kész is az eredményes formula.
Most nem a győzelem az egyetlen dolog, ami számít…Csak a továbbjutás.
Don Pingvin
forrás: juventushungary.hu