Recent comments

Friss Hírek

Túl sok problémám volt Olaszországban

A Juventus nevelésű Sebastian Giovinco elmondása szerint több problémával is küszködött hazájában, a Toronto FC-vel pedig történelmet írna.


Ez tulajdonképpen már a szerződésének aláírásával sikerült, hiszen ezzel ő lett a legjobban kereső olasz futballista a világon.

Mint ismert, az eredeti terv szerint Giovinco csak szerződésének lejártával, tehát júniusban csatlakozott volna az MLS-ben szereplő kanadai gárdához, ugyanakkor közös megegyezéssel már most felbontotta szerződését a Juventusszal. 

A Toronto FC-nél most került sor a hivatalos bemutatására is egy sajtótájékoztató keretén belül.

„Szeretném megköszönni mindenkinek ennél a klubnál, valamint azoknak is, akik üdvözöltek engem a reptéren. A pályán szeretném meghálálni a bizalmukat. A célom, hogy trófeákat nyerjek ebben a mezben és történelmet írjak a csapattal” – mondta a Toronto újdonsült 10-ese.

„Túl sok problémám volt Olaszországban, ezért döntöttem a távozás mellett. Mindig úgy beszéltek rólam, mint a játékos, aki soha nem fog tudni felérni a csúcsra. Azonban én a játékommal mindig bebizonyítottam, hogy ez nincs így. Egy olyan várost, csapatot akartam találni, ami az első pillanattól kezdve úgy akart engem, mint ez a klub. Innentől nem volt nehéz döntés.”

„Az új kihívásokhoz csak annyit, hogy egy olyan ember és játékos vagyok, aki bármilyen helyzethez képes alkalmazkodni. Az új csapattársaimmal és edzővel a lehető legjobb megoldást fogjuk megtalálni, hogy maradandót tudjunk alkotni.”

forrás: Juventusfc.hu