Recent comments

Friss Hírek

Zapata a hátára vette a Napolit a Sassuolo ellen

A Napoli 2–0-ra nyert hazai pályán a Sassuolo ellen a 24. fordulóban.


A Roma hétvégi botlásával a Napoli három pontra megközelíthette a „farkasokat", és Rafa Benítez csapata élt is a lehetőséggel. 

A pályára lépők közül egy vendégjátékost köszöntöttek a legnagyobb szeretettel és ovációval a hazai nézők. Paolo Cannavaróról van szó, aki Nápoly szülötte, és a csapatkapitánya is volt a Napolinak. A 33 éves védő 22 percet tölthetett a pályán, sérülés miatt ugyanis le kellett cserélni. Előtte ráadásul egy másik Sassuolo-játékos, Luca Antei is így járt.

Az eltiltott Gonzalo Higuaín távollétében Duván Zapata kezdett elöl a Napoliban, és a 23 éves kolumbiai csatár az első félidőben még elpuskázott egy nagy helyzetet, a 61. percben javított: három-négy Sassuolo-védő asszisztálása mellett 15 méterről talált a kapuba. 1–0

Kilenc perc múlva Zapata gólpasszal jelentkezett, a csapatkapitány Marek Hamsíkot szolgálta ki. 2–0

Nem sokkal később Dries Mertens magához ragadta a Serie A mostani szezonjában leggyorsabban kiállított cserejátékos címet (5 perc 33 másodperccel a pályára lépése után kapott piros lapot egy hátulról történt rossz szerelési kísérlet miatt), a Sassuolo azonban szépíteni sem tudott emberelőnyben, így maradt a 2–0.


Napoli–Sassuolo 2–0 (Zapata 61., Hamsík 70.)

forrás: NSO