Recent comments

Friss Hírek

Bundagyanú, vizsgálják a Lazio bukaresti selejtezőjét

Bundagyanú miatt vizsgálja a román korrupcióellenes ügyészség a 2007-ben lejátszott Dinamo Bucuresti–Lazio labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőt, amelynek tétje az volt, melyik csapat kerül a főtáblára.


A Pro Sport című napilap tényfeltáró sorozatot indított januárban a hét és fél lejátszott mérkőzés körülményeiről.

Kedden pedig hírül adta elektronikus kiadásában, hogy a román korrupcióellenes ügyészség közölte: január végén hivatalból eljárást indított az eset kivizsgálására. A bundagyanú miatt az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) is vizsgálatot indított.

A 2007. augusztus 28-án Bukarestben lejátszott mérkőzést az olasz csapat nyerte 3–1-re. Az első találkozó 1–1-es döntetlennel végződött, a bukaresti meccs félidejében pedig még a Dinamo vezetett 1–0-ra.

Vladimir Cohn, a Dinamo egyik akkori részvényese úgy nyilatkozott, a megegyezés lényege az volt, hogy a románok szándékosan elveszítik a meccset, hogy az olasz csapat kerüljön a BL-főtáblára.

Cserében a Lazio 2008-ban 4,5 millió euróért megvásárolta Radu Stefant. Cohn szerint a játékos akkor nem ért ennyit, vagyis az átigazolási összeg nem volt reális. Stefan azóta is a Lazio védője. 

forrás: MTI