Recent comments

Friss Hírek

Szeretnék még nyerni egy BL trófeát

Andrea Pirlo a Borussia Dortmund elleni találkozó előtt elmondta, hogy visszavonulása előtt még szeretne nyerni egy BL trófeát.



Kedd este a Juve hazai pályán csap össze a legjobb tizenhat között a Dortmunddal.

„Azért jöttem ebbe a csapatba, hogy nyerjek, amit sikerült is elérnünk. Nagyon boldog vagyok, de most már itt az ideje megtenni a következő lépéseket is” – mondta Pirlo a La Stampa újságnak.

„Szeretnék még egy Bajnokok Ligáját megnyerni mielőtt szögre akasztom a cipőmet. Nem fogunk abba a hibába esni, hogy alulértékeljük a Dortmundot a bajnokságban való helyzetük miatt, nem becsülhetünk le egy ilyen meccset, mint ez.”

A középpályás legutóbb 2007-ben és 2003-ban nyerte meg a sorozatot a Milannal, a Juventusnak ez utoljára 1996-ban sikerült.

„Ha már úgy érzem, hogy megerőltetés edzésre jönnöm, akkor én leszek a legelső aki felemeli a kezét és azt mondja ennyi elég, befejeztem. Egyelőre ennek még nincs itt az ideje.”

A játékos közismert a modoráról és a szabadrúgások mesterének is szólítják, de ő maga nem tekinti magát ennek.

„Valószínűleg sokkal tüzesebbnek és indulatosabbnak kellene lennem, mind az életben és mind a pályán egyaránt, egyszerűen ilyen vagyok. Ami a szabadrúgásokat illeti azt kell mondjam, hogy nem vagyok mester, sokkal inkább tanuló, hiszen az életben mindig van valami új, amit meg lehet tanulni."

Pirlo fantasztikus gólt akasztott az Atalanta hálójába péntek este és ezzel sikerült azt a hibát elkerülniük, amit a Cesena ellen elkövettek.

„Dühösek voltunk az Atalanta ellen, mert elhullajtottunk két pontot az előző fordulóban és ez nem szabad, hogy még egyszer előforduljon. Jelenleg kilenc pont az előnyünk a Romával szemben, de ez semmit sem jelent. Elég egy vereség és egy döntetlen és máris ott vannak a nyakunkon és újból nyitott a bajnokság.” 

forrás: juventushungary.hu