Recent comments

Friss Hírek

Megérdemeljük a kifütyülést

Alessandro Florenzi szerint a Romát megérdemelten fütyülte ki a közönség a Parma elleni döntetlent követően.

 
A tabella utolsó helyén szerénykedő Parma mindössze 10 pontot gyűjtött eddig a szezonban, azonban a Roma otthonában 0:0-ás döntetlent ért el a vasárnapi bajnokin, a közönség pedig kifütyülte a hazai csapatot.

"Nem vagyunk jó formában. Egyszerűen nem vagyunk olyan félelmetesek, mint tavaly, amikor az ide látogató csapat szinte félt tőlünk."- jegyezte meg Florenzi.

"Most ide jönnek és bennünk nincs meg az a meggyőződés és határozottság, amivel kicsit jobban tudnánk szerepelni és gólokat szerezhetnénk, végül megnyerhetnénk a meccseket. A meccs utáni füttyszó most teljesen megérdemelt volt."

A káoszt az is jól mutatja, hogy Florenzi számos poszton szerepelt már ebben az évben.

"Őszintén, nem tudom, hogy pontosan mi is a szerepem, csak a játékra koncentrálok, de bevallom, kicsit zavarodott vagyok emiatt. Egy hézagpótlónak mindig rendelkezésre kell állnia, én pedig magaménak érzem ennek minden pozitívumát és negatívumát." 


forrás: asroma.hu