Recent comments

Friss Hírek

15 perces csúszás, szolidaritás a Parma játékosaival

Az olasz labdarúgó-bajnokság hétvégi, soron következő fordulójában valamennyi mérkőzés negyedórával később kezdődik, mert a futballisták így szeretnék kifejezni szolidaritásukat a csőd szélén lévő Parmában futballozó társaikkal.


A sereghajtó együttes múlt hétvégi találkozóját el kellett halasztani, mert nem tudott fizetni a biztonsági szolgálat munkájáért és az áramellátásért.

A Parma játékosai pedig egész szezonban nem kaptak fizetést.
 
A Parma a jelenlegi szezonban már kétszer is átesett tulajdonosváltáson. Múlt hét kedden az ügyészség csődeljárás megindítását kezdeményezte a klubbal szemben, mivel az új elnök,
Giampietro Manenti a hétfői határidőig nem teljesítette milliós nagyságrendű kötelezettségét, nem utalta a játékosok bérét, illetve nem fizette be az adókat.


A nagy hagyományokkal rendelkező klub sorsáról a március 19-én esedékes meghallgatás után születhet döntés. Ha az egyesület csődöt jelent, az olasz amatőrbajnokságban kell újrakezdenie szereplését.

A Parma vasárnap a Genoa vendégeként lépne pályára.


forrás: MTI