Recent comments

Friss Hírek

Puscas fosztotta meg a győzelemtől a Haladást

Szerda délután az  Internazionaléval mérkőzött meg az Olaszországban edzőtáborozó Szombathelyi Haladás, és a nem hivatalos felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlen született. 

 
Az első félidőben jelentős mezőnyfölényben futballozott az Inter, Hernanes és Mateo Kovacic diktálta a tempót a középpályán, a szombathelyiek többnyire csak nyomozták a labdát. A játékrész legveszélyesebb helyzete Hernanes nevéhez fűződött, a brazil légiós 19 méterről bombázott fölé. 

A vezetést negyed óra után szerezte meg az Inter, Zdravko Kuzmanovics szabadrúgását kézzel állította meg az egyik szombathelyi hátvéd, a jogosan megítélt büntetőt pedig Hernanes értékesítette. (1–0)

Pár perccel később a német világbajnok Lukas Podolski ugratta ki több védő közül George Puscast, de a román támadó nem tudott kapura fordulni. A szünetig hátralevő tíz percben már nem veszélyeztettek a csapatok, 1–0-s hazai vezetéssel ért véget az első, fél óráig tartó félidő.

A második játékrész hasonló képet mutatott egészen Andrea Mancini becseréléséig. Innentől bátrabban futballozott a Haladás, ez pedig gólt eredményezett: az 50. percben Radó András parádés mozdulattal emelte át védője felett a labdát, majd Berni mellett a hálóba gurított. (1–1)

A hajráig kevés helyzetet hozó mérkőzés az utolsó percekben egészen izgalmassá vált. Egy gyönyörű kiugratás után a 60. percben Leandro Martínez fordította meg az állást (1–2), két perccel később azonban – vagyis már a hosszabbításban – egy hatvanméteres indítás után Puscas forgatta meg Devecserit és Branescu lába között a kapuba gurította a labdát. 2–2.

A hatvanperces találkozó első felében az Inter akarata érvényesült, a második játékrészre azonban feljavult a Haladás, és végül csak Puscas gólja tudta megakadályozni a szombathelyiek győzelmét.

INTERNAZIONALE – HALADÁS  2–2 (1–0)
G: Hernanes (15. – 11-esből), Puscas (62.), ill. Radó (50.), L. Martínez (60.) 

forrás: NSO