Recent comments

Friss Hírek

Dán válogatott középpályással erősítettek

Az olasz labdarúgó-bajnokság első osztályában szereplő Chievo Verona együttese hivatalos honlapján számolt be róla, hogy leigazolta a Nordsjaelland dán válogatott középpályását, Anders Christiansent.


A felnőtt karrierjét hazájában, a Lyngbyben kezdő, majd 2012-től a Nordsjaelland együttesében szereplő 24 éves játékos három évre (plusz egy év opcióval) írt alá a veronaiakhoz, ahol majd a 10-es mezszámot fogja viselni.

„Nagyon boldog vagyok, hogy belevághatok ebbe az új kalandba a Chievónál és  már alig várom, hogy megismerhessem az új csapattársaimat. Rendkívüli érzéssel tölt el, ha belegondolok, hogy egy olyan erős bajnokságban szerepelhetek, mint a Serie A, méghozzá egy olyan fontos csapatban, mint a Chievo” - nyilatkozta a frissen igazolt játékos a veronai klub hivatalos honlapjának.


A dán válogatottban eddig két alkalommal pályára lépő Christiansen hivatalos bemutatására január 21-én kerül sor a klub edzőközpontjában, Veronellóban. 


forrás: digisport.hu