Recent comments

Friss Hírek

Cassano harmadszor is Milánóban?!

Készüljünk fel az utolsó rohamra: alig több, mint 56 óra van hátra a téli mercatóból, ennyi idejük maradt tehát a kluboknak megtalálni a csapatból hiányzó utolsó láncszemeket, az elvágyódó játékosoknak pedig szintén ennyi idő áll rendelkezésükre új klubjuk kiszemelésére.


 A Gazzetta dello Sport nem is akármilyen hírrel indította a hétvégét. 

A milánói székhelyű lap szerint ugyanis a Parmával nemrégiben szerződést bontó Antonio Cassano megannyi találgatás után végül könnyen lehet, hogy végül valóban egyik korábbi klubjánál köt ki, egész pontosan harmadszor is Milánó felé veszi az irányt.

FantAntonio ugyanis 2011. januárja és 2012. júliusa között a Milan, a következő egy évben pedig az Inter mezében őrjítette meg a védőket, tehát meglehetősen jól ismeri már a várost. A legfrissebb hírek szerint most utóbbi állomáshelyéhez áll ismét közel, az Inter vezetősége ugyanis telefonon egyeztetett Cassano ügynökével, Beppe Bozzo-val, és a jelek szerint mindkét fél hajlik az újbóli együttműködésre.

A Gazzetta szerint a felek az első megbeszélések alapján egy 6 hónapos szerződés elkészítésén dolgoznak, amelyet a szezon végén adott esetben meg lehetne hosszabbítani további egy évvel. Cassanoék és a Nerazzurri vezérkara hétfőn ülnek tárgyalóasztalhoz Milánóban, így kevés idejük marad majd a megegyezésre, hiszen a piac aznap este 7-kor zárja majd be kapuit.

A rózsaszínű lap egyébként azt is megemlíti, hogy a Cassano-transzfer létrejöttéhez elengedhetetlen, hogy Osvaldo távozzon a kék-feketéktől, erre pedig meg is van az esély, mivel a klub félmillió euróért hajlandó lenne őt fél évre kölcsönbe elengedni a Juventushoz.

forrás: azzurri.co.hu