Recent comments

Friss Hírek

Meddig bírja még Berlusconi?

A mai nap során több hírforrás is arról számolt be, hogy az AC Milan elnöke, Silvio Berlusconi komolyan elgondolkodott, hogy eladja a csapatot. 


A Corriere della Sera szerint ugyanis tegnap este a klub második emberének, Adriano Gallianinak panaszolta el a bánatát, vagyis szeretett klubja egyre valószínűbb, hogy nem lesz ott jövőre sem a Bajnokok Ligájában.

Berlusconi számításai szerint ez újabb 60-70 millió eurós hiányt eredményez majd a Milan költségvetésében. Az elnök elkeseredését az adja, hogy a Milan a 8. helyet foglalja el a Serie A-ban. Ráadásul az utóbbi négy bajnoki meccsén nem tudott egyszer se nyerni. A két idegenbeli mérkőzésén a Torino (1:1) és a Roma (0:0) ellen döntetlent ért el. A fájóbbak azonban a hazai vereségek: Sassuolo (1:2) és Atalanta (0:1).

Természetesen a hirtelen – és már egy ideje folyamatosan – felröppenő pletykákra gyors válasz érkezett az érintett részéről. Berlusconi közleményben tudatta mindenkivel, hogy a hírnek semmi valóságalapja sincs. Külön kiemelte, hogy az ilyen jellegű spekulációktól pedig tartózkodjanak a jövőben.

A klub szurkolói azonban sokszor örülnének neki, ha egy ilyen hír végre igaz volna. 

Az utóbbi évek Milanja ugyanis folyamatosan olyan játékkal rukkol elő, ami rossz ízűen megüli a szurkolók gyomrát, akik ráadásul nem is nagyon vannak hozzászokva a “nélkülözéshez”. Egy-két éve, amikor hasonló spekulációkkal bombázták Berlusconit, akkor a válaszában mindig megjelent a következő formula: “több, mint húsz éve irányítom a klubot, és ezen időszak alatt rengeteget nyert a klub, szóval tudom, hogyan kell bánni a csapattal.” 

A mostani válaszokban azonban egyre ritkábban tűnik fel. Lehet, hogy Berlusconi elkezdett kételkedni a saját képességeiben?

forrás: azzurri.co.hu