Recent comments

Friss Hírek

SERIE A: Pénzbírság és eltiltások a Juve-Roma rangadó után

Kétmeccses eltiltást kapott Kosztasz Manolasz, a Roma görög védője, amiért a Juventus ellen 3–2-re elveszített bajnoki hajrájában kakaskodni kezdett a vele szemben piros lapot érően szabálytalankodó Álvaro Moratával. 


A torinói együttes spanyol csatárának egy mérkőzést kell kihagynia.

A „farkasok” vezetőedzője, a Juve első gólja után a kispadtól elküldött Rudi García ötezer eurós (1.5 millió forintos) bírságot és írásbeli figyelmeztetést kapott, hogy a későbbiekben ne tegyen cinikus gesztusokat a játékvezetői ítéletek ellen.

A szurkolói rendbontások miatt a Juventus 30 (9.2 millió forint), míg a Roma 20 (6.1 millió forint) ezer eurós pénzbüntetésben részesült. A hazaiaknak azért kell bűnhödniük, mert drukkereik pirotechnikai eszközöket dobáltak a pályára, lézerrel zavarták a vendégek játékosait, valamint egy ismeretlen tárggyal eltaláltak egy személyt a Roma kispadjánál.

A fővárosi fanatikusok fáklyákat, továbbá műanyag palackokat hajítottak a gyepre, a stábtagok pedig walkie-talkie-t használtak a kispadon – vélhetően Rudi Garcia lelátóra száműzése után –, ami nem megengedett. 

forrás: NSO