Recent comments

Friss Hírek

NEDVED: Totti nem tudja, milyen a Juventusnál játszani

A Juventus egykori klasszisa, a jelenleg a klub igazgatóságában dolgozó Pavel Nedved a bírálat szavaival szólt a vesztes rangadó után súlyos és kevéssé megalapozott vádakat megfogalmazó Francesco Tottiról.

 
"Habár Francesco barát, egy igazán nagy bajnok, s a mérkőzést követően üdvözöltem, dühös voltam rá, mikor meghallottam, hogy mit mondott a kamerák előtt." - nyilatkozta Nedved az Italia 1-nek. 

"Tottinak sohasem adatott meg, hogy egy olyan tekintélyes csapatnál játsszon, amilyen a Juventus, s ezért nem érti, hogy mit jelent egy ilyen fontos klubnál dolgozni."

"Ha valaki a Juventusnál játszik vagy dolgozik, mindenki ellene van. Csak a szurkolóink állnak mögöttünk, míg azt tapasztaljuk, hogy a közvélemény ellenünk van."

"Még azt is ki merném jelenteni, hogy ez kihatással van a játékvezetők hozzáállására, akik szinte tartanak attól, hogy bármit is a javunkra ítéljenek."

"A Roma kiváló csapatot épített, s gratulálnom kell Tottinak is, azonban csupán azért, amit a pályán tesz, nem pedig azért, amit azon kívül mond."

"Ha valaki az én csapatom tagja lenne, s hat forduló múltán kijelentené, hogy csak második helyen végzünk majd, s az illető történetesen a csapatkapitány lenne, nem tudom, hogy nála hagynám-e a karszalagot."

"Egy torz bajnokságról beszélnek, azonban tekintettel kellene lennünk arra a benyomásra is, amelyet a bajnokságunkról külföldön mutatunk. A vasárnapi egy csodálatos mérkőzés volt, egy igazi csata, amelyen minden megtörtént."

"Az olasz labdarúgás fejlődik Európában, ezt jól bizonyítja az, ahogyan az európai kupákban szereplünk. Ez az, ami fontos, nem pedig a vitatható ítéletek."

forrás: juventuz.blog.hu