Recent comments

Friss Hírek

JUVENTUS: Elveszíthetik Giovincot

Sebastian Giovinco ügynöke figyelmeztetett, hogy a Juventus könnyen lehet, hogy nem lát pénzt játékosa után, ha továbbra is ilyen kevés lehetőséghez jut.


Giovinco a válogatott Azerbajdzsán felett aratott 2-1-es győzelme során a padról beállva csavart egyszer a kapufára, majd ő adta a gólpasszt a győzelmet érő találathoz. 

A játékos szerződése azonban 2015 júniusában lejár a Juventusnál, és eddig semmi jele nincs a hosszabbításnak, azaz akár ingyen is távozhat a nyáron.

„Nem értem, hogy Marotta és a Juventus miért döntene úgy, hogy ingyen megválna egy ilyen remek játékostól, mint Giovinco. A csapat nagy üzletet kötött a leigazolásával és mindig hozzájárult az eredményhez, mikor lehetőséget kapott.” – mondta Andrea D’Amico, a játékos ügynöke.

A 27 éves támadó a Juventus akadémiáján nevelkedett, ugyanakkor a kevés játéklehetőség miatt többször is kölcsönadták, míg végül 2011-ben 8,5 millió euróért a Parma meg is vette a játékjogának 50%-át. Ezt a Bianconeri egy évvel később 12,5 millió euróért vásárolta vissza, ugyanakkor azóta sem kapott annyi játéklehetőséget, mint remélt. 

Lényegében maga a játékos is elismerte, hogy nem elégedett a helyzetével a Rai Sportnak adott nyilatkozatában:

„Mérlegelnünk kell bizonyos dolgokat az év végén, megfontoljuk majd, hogy a Juventusnál folytatom-e, én remélem, hogy igen. A szezon csak most kezdődött, még csak 8 mérkőzésen vagyunk túl, az idő múlásával meglátjuk mi lesz.”

Állítólag Giovinconak már vannak is kérői Angliából, ahonnan az Arsenal, a Tottenham és a Liverpool érdeklődik utána.

forrás: Juventusfc.hu