Recent comments

Friss Hírek

Stramaccioni: Nem ma dől el a sorsom


Legalábbis az Internazionale trénere szerint a vezetőség nem csak az AS Roma elleni Olasz Kupa elődöntő alapján alkotnak véleményt a szezonról.

Az elmúlt néhány hétben finoman szólva is gyengén teljesít az Inter.

Az utolsó öt bajnokijából négyet elveszített a milánói csapat, kiesett az Európa Ligából, és az Olasz Kupa elődöntőjében is elbukta az első mérkőzést az AS Romával szemben.

Sokak szerint inog a kispad Andrea Stramaccioni alatt, és ha ma nem jut döntőbe a kék-fekete gárda, akkor véget érhet megbízatása az Inter vezetőedzői posztján.

“Június végén az elnök elemezni fogja a teljes szezont, és az alapján bírálja majd el a teljesítményeket. Nem hiszem, hogy minden az AS Roma elleni meccstől függene” – vélekedett Stramaccioni.

A milánói gárdánál egyre több a sérült, legutóbb Gargano és Nagatomo is kidőlt a sorból.

“Nincs ok vészhelyzetről beszélni. Az egész szezon során sújtottak minket ezek a gondok, de eddig nem hoztuk ezt fel kifogásként, és most sem teszünk így” – jelentette ki az olasz szakember.

Az Internazionale hazai pályán ugyan, de hátrányból várja az Olasz Kupa elődöntőjének visszavágóját, de mindent meg fog tenni azért, hogy az egygólos különbséget eltüntesse, és a maga javára fordítsa a párharcot.

forrás: Futballista.hu