Recent comments

Friss Hírek

Zapata: Nagy taktikai és fizikai csata lesz


A Milan kolumbiai védője, Christian Zapata a Tuttosportnak adott hosszabb interjút. 

A védő jelenleg csak kölcsönben van a piros-feketéknél, de reméli, hogy a következő szezont is Milánóban kezdheti meg.
 
A csapat céljairól: “Firenzében elhullajtottunk 2 pontot, de a Napoli elleni döntetlen igazságosnak mondható, még mindig jó pozícióban vagyunk, a célunk továbbra sem változott. Még minden lehetséges, szeretnénk elérni a második helyet, de ha ez nem sikerülne akkor a harmadik helyet akarjuk bebiztosítani.”

El Shaarawyról: “El Shaarawy kihagyása? Ez nem kvalitás kérdése. Jól van és újra döntő szerepet akar játszani a csapat életében. A kihagyásával megértette, hogy valami nem volt rendben, a padon kezdése a Napoli ellen fontos volt. Ez nem csak az ő javát szolgálja, hanem az egész csapatét is.”

A Juve elleni meccsről: “Nagy taktikai és fizikai csata lesz. Úgy játszanak, ahogy Olaszországban senki, de mi is jól tudjuk, hogy meg kell tartanunk a labdát és lehetőleg a földön tartani azt. Kemény meccsre számítok, minden értelemben. A Juventus minden egyes labdáért küzd, de amikor feljebb kapcsolják a tempót, akkor nagyon zavaró ellenfelek tudnak lenni. De ahogy a Bayernnek sikerült ellenük a karakteres játék, úgy nekünk is sikerülhet. A legfontosabb az, hogy játszani tudjunk és ne csak szenvedjünk.”

Vergaráról: (a Gazzetta szerint Ő lesz a Milan első nyári igazolása) “Vergara? Ááá, a fiatal védő. Sajnos még soha nem láttam játszani, de rengeteget hallottam már róla: sokan mondták, hogy fizikailag nagyon erős és rendkívül jó az egy-egyekben. Ezek a tulajdonságok a legfontosabbak az olasz bajnoksághoz.”

Az átigazolásáról, a teljesítményéről és az első Milanos élményeiről: “Ez a lépés jó lehetőség volt számomra, de eleinte nem éreztem jól magam. Úgy érzem, hogy a nehéz szezonkezdetem ennek és az átigazolásom körülményeinek tudható be. Sosem voltam a kölcsönszerződések híve. Eleve rengeteg önbizalmat vesztettem azzal, hogy Villarreallal kiestünk a Primera Divisionból, majd ez a kölcsön is… De aztán hamar rájöttem, hogy egy nagy és remek csapathoz kerültem, ahol minden egyes játékosnak az a célja, hogy a lehető legmagasabb szinten teljesítsen. Ezzel újra visszatért az önbizalmam. Most újra az igazi Zapatát látják. Ha én lennék Galliani költenék-e 6m €-t arra, hogy kivásároljam magam? Naná, nem is kérdés!”

A jövőjéről és a csapattársakról: “A jövőm? Arról álmodom, hogy maradhatok a Milanban, teljes szívemből remélem, hogy a szezon végén végleg megvásárol a Villarrealtól. Tavaly borzalmas szezonom volt, többnyire más poszton kellett szerepeljek, de tudom, hogy a spanyolok egy komoly összeget (7m €) fizettek értem, így mindent meg kellett tennem azért a mezért. Jelenleg én és a családom is nagyon jól érezzük magunkat Milánóban, reméljük, hogy továbbra is maradhatunk. Nem gondolkodom sokat a jövőn, a csapattársaimmal arra törekszünk, hogy a soron következő meccseket megnyerjük és ezzel elérjük a Bajnokok Ligája indulást. A futballpályán kívül is jól megértem magam a társaimmal, Allegri mestertől és az idősebb játékosoktól, Yepestől és Bonerától nagyon sokat tanultam. Folyamatosan fejlődöm és egyre jobban megértem magam Mexesszel is. Ez roppant fontos a bajnokság ezen szakaszában, amikor fontos mérkőzéseink jönnek és el kell érni a kitűzött célokat.”

forrás: acmilan.hu