Recent comments

Friss Hírek

Pazzini duplájával fordított, és nyert a Milan

A vártnál jóval kiélezettebb mérkőzésen, kétszeri hátrányból felállva győzött a Milan a Catania ellen a Serie A 34. fordulójának utolsó mérkőzésén.


A Milan kezdte támadóbb szellemben a meccset, Montolivo távoli lövésénél Frisonnak kellett védenie, majd egy kavarodást is megúszott a Catania, mielőtt váratlanul megszerezte a vezetést. A 30. percben Lodi szabadrúgásánál ugyanis Legrottaglie emelkedett a legjobban, és szépen csúsztatott a hálóba. (0-1)

Óriási rohamot indítottak a hazaiak az egyenlítésért, volt, hogy egy támadáson belül öt lövést úsztak meg a vendégek. Boateng például gyönyörű próbálkozással a felső lécet találta el, de Frison is rengeteget védett Balotelli, Montolivo és Flamini próbálkozásainál. Az első félidő hajrájáig tartotta magát a vendégcsapat, egy beadásnál ugyanis Boateng mellel lekészítette a labdát, Flamini pedig szépen lőtt jobbról a hosszú alsóba. (1-1)

A szünet után visszaesett a tempó, de így is a Milan volt veszélyesebb. Frison azonban továbbra is megtette, amit megtehetett, a kisebb és a nagyobb helyzeteknél is rendre védett. Aztán újra a vendégek kerültek előnybe, ezúttal Bergessio indult Barrientos labdájával, majd szépen emelt Amelia felett a kapuba. (1-2)

Úgy tűnt, hogy El Shaarawy önbizalomhiánya és Balotelli túlpörgése miatt nem nagyon van esélyük pontot szerezni a piros-feketéknek, de a második Catania-gól után azonnal beküldött Pazzini higgadtsága rengeteget ért nekik. A rutinos csatár a 74. percben Balotelli lövése után érkezett a Frisonról kipattant labdára (2-2), majd három minutummal később El Shaarawy próbálkozása is kipattant, és ez után is ő pofozta be a játékszert. (3-2)

A szicíliaiaktól Bergessio egy jó lehetőségnél még a kapu fölé térdelte a labdát, de ezt követően a Milan uralta a játékot. Kisebb-nagyobb lehetőségeket ki tudtak alakítani Balotelliék, de a legfontosabb nyilvánvalóan az volt számukra, hogy ne engedjék a Cataniát a saját kapujuk közelébe.

Aztán a válogatott csatár ártatatlan helyzetben kiharcolt egy tizenegyest, amit be is lőtt (4-2), így majdhogynem magabiztosan szerezték meg a három pontot, amivel visszakerültek a délután a Sampdoria ellen nyerő Fiorentina elé a BL-selejtezőt érő harmadik helyre.

Milan-Catania 4-2 (1-1)
gólszerzők: Flamini (45.), Pazzini (74., 77.), Balotelli (90+2. - büntetőből), illetve Legrottaglie (30.), Bergessio (65.)

forrás: hatharom.hu