Recent comments

Friss Hírek

Vidal büntetőjével győzött a Juve a Milan ellen


Az olasz labdarúgó bajnokság 33. fordulójának rangadóján a Juventus hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Milant. 

Az első félidő felejthető játékot hozott, és ugyan a második játékrész sem hozott káprázatos futballt, de Vidal tizenegyesgóljának köszönhetően legalább gólt is láthattak a szurkolók. 

A torinói együttes karnyújtásnyira került a bajnoki cím megvédésétől. 

A Milan kezdte aktívabban a mérkőzést, előbb Robinho, majd Stephan El Shaarawy vette célba Gianluigi Buffon kapuját. A hetedik percben azonban a Juventus szerezte meg majdnem a vezetést, Andrea Pirlo szabadrúgása megpattant a sorfalon, Christian Abbiati pedig hatalmas bravúrt bemutatva tornázta szögletre a labdát. A Milan első számú kapusa bele is sérült ebbe a mozdulatba, negyed órát követően le kellett cserélni, Marco Amelia érkezett a helyére.

A mérkőzés további részében inkább átlövésekkel próbálkoztak a csapatok, de a kaput csak ritkán sikerült eltalálniuak, ha ez mégis sikerült, akkor a kapusok a helyükön voltak, és védtek. Nem nagyon mert kitámadni egyik együttes sem, óriási taktikai csata zajlott a pályán.

A 41. percben már úgy tűnt, hogy megtörhet a jég, Mirko Vucsinics ugratta ki Claudio Marchisoiót a bal oldalon, akinek a lövését Amelia szépen hárította lábbal. Pár másodperccel később derült ki, hogy Marchisio lesről indult volna, így a játékvezető akkor sem adta volna meg a gólt, ha a labda kiköt a kapuban.

Chiellini és Marchisio próbálkozásával indult a játékrész, de pár perc elteltével megint visszaállt a Juventus, ezután a Milan jött előre, de sem Boateng, sem Mexes lövése nem okozott különösebb pánikhangulatot a hazai szurkolók körében.

Az 57. percben szinte a semmiből szerezte meg a vezetést a Juventus: Amelia buktatta Asamoaht. a teljesen jogosan befújt büntetőt Arturo Vidal lőtte be nagyon magabiztosan a bal felső sarokba 1–0

A gólt követően teljesen szétesett a Milan játéka, a Juventus tulajdonképpen különösebb megerőltetés nélkül tudta a kapuja elé szorítani a piros-feketéket. Bojan krkic behozatala lendített valamit a Milan támadójátékán, de ez is csak rövid életű feltámadásnak bizonyult, igazán komoly gólszerzési lehetősége nem adódott a vendég együttes előtt.

A mérkőzés hátralévő részében a Juventus őrízgette egygólos előnyét, győzelmének köszönhetően nagyon közel került a címvédéshez. A Milan ugyanakkor egyre jobban kezd leszakadni a Napoliról, és most már hátrafelé is tekintgetnie kell, hiszen a Fiorentina egy pontra megközelítette Boatengéket. 


 JUVENTUS–AC MILAN 1–0
 Gól: Vidal (57. – tizenegyesből) 

forrás: NSO