Recent comments

Friss Hírek

Derbi a döntőben, Moratti kezdhet edzőt keresni - lapszemle


„Mondhattok, annyi nevet amennyit csak akartok, júniusig úgy is én maradok a szakvezető” – jegyezte meg a Roma elleni 3-2-es vereséget követően Andrea Stramaccioni. 

Az Internazionale szerda este eljátszotta utolsó esélyét is arra, hogy széppé tegye a szezonját, így pedig egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a következő idényben új edző érkezik a fekete-kékekhez. A Farkasok Mattia Destro vezetésével győztek a San Siróban, így 2008 után újra kupadöntőben szerepelhetnek. A fináléban nem más lesz az ellenfél, mint a városi rivális Lazio. A két klub még soha nem csapott össze a Coppa Italiáért.





 „Inter STRAmazzata” vagyis „Kivégezték az Inter” - írta csütörtöki címlapján a La Gazzetta dello Sport. A legnagyobb példányszámú olasz sportnapilap a San Siróban duplázó Mattia Destro képét tette ki első oldalára az „összejött a városi derbi” alcím mellett.

„Hogy mit mondtam a játékosaimnak az első félidő után? Azt, hogy ha így folytatjuk, semmi esélyünk a jó eredményre. Az a csapat, amelyik nem agresszív, nem kiegyensúlyozott és nem vállal kockázatokat a passzokban, halálra van ítélve. Aztán kimentünk a második félidőre, és úgy játszottunk, ahogy valójában tudunk” – nyilatkozta Aurelio Andreazzoli.

A Roma edzője hozzátette, nem készülnek, – amit pedig elég nehéz elhinni - még csak nem is gondolnak a Lazio elleni döntőre, a bajnokságra koncentrálnak. Innentől kezdve a legutóbbi három tétmeccsét sorozatban elveszítő Internek is ezt kell tennie. Stramaccioni együttesének nagyon halvány reménye még van arra, hogy jövőre is megmutathassa magát Európában. A Gazzetta értékelése szerint a két gólt szerző Destro volt a Roma legjobbja, de a 7.5-es osztályzattal záró csatár mellett Daniele De Rossi, Erik Lamela és Francesco Totti is a kiválóan teljesítők közé került.

„Igen Roma, megcsináltad. Jöhet a derbi” - írta csütörtöki első oldalán a Corriere dello Sport. A római kiadású sportnapilap felhívja olvasói figyelmét a történelmi fináléra, hiszen korábban még soha nem rendeztek Roma-Lazio rangadót a kupában. 

Az olasz sajtó szerint az újabb vereség után, Andrea Stramaccioni szerződéshosszabbítására elég kevés az esély. A témában Massimo Moratti rövid nyilatkozata után sem lettünk sokkal okosabbak. Az Inter elnöke ennyit mondott a kupabúcsú után: „Edzőkérdés? Várjunk ezzel. Van még hátra egy hónap a bajnokságból”.

A Coppa Italia 1922 óta íródó történetében, még soha nem rendeztek római derbit a döntőben. De egyébként sem sok városi rangóra sem került sor a sorozat fináléjában. Még 1938-ban a két torinói együttes játszotta a mindent eldöntő utolsó meccset, 1977-ben pedig Inter-Milan mérkőzést rendeztek.

forrás: hatharom.hu