Recent comments

Friss Hírek

Livorno: Egyelőre csak sejtik mi okozta Morosini halálát







Piermario Morosini a Pescara elleni meccsen a pályán vesztette életét.




A Livorno labdarúgója a szombati bajnoki 33. percében esett össze, a helyszínre érkező segítség pedig már nem tudta megmenteni az életét. A mindössze 25 éves játékos több szívrohamot kapott, hiába élesztették többször is újra, nem sikerült életben tartani.

A fiatalember halála miatt a labdarúgó liga bejelentette, hogy az általa szervezett összes hétvégi bajnokit elhalasztják.

Morosini halál kapcsán felvetődött, hogy az olasz alacsonyabb osztályokban nem megfelelő a labdarúgók orvosi vizsgálata, elsősorban a szív és érrendszeri kockázatok kiszűrésével nem elégedettek a szakemberek. A livornói játékos tragikus halála után hétfőre rendelték el a boncolást, ám már ez előtt elkezdődött  a találgatás.

Egyes feltételezések szerint a játékosnak veleszületett rendellenesség okozta a halálát, míg más vélemények szerint aneurizma, vagyis vélhetően agyi értágulat vezethetett a tragédiához. Utóbbi feltevést erősíti, hogy Morosini a halála előtti percekben összefejelt a Pescara egyik focistájával, Emmanuel Cascionéval, egyesek szerint akár ez is kiválthatta a játékos halálát.



 samsungsport.hu