Recent comments

Friss Hírek

Maxi López: Szükségünk volt erre az eredményre


Maxi López megszerezte első gólját a Milanban és elmondta, hogy számára ez maga a valóra vállt álom.
Az argentin játékos januárban érkezett a Milanhoz a Cataniától, miután kiderült, hogy a Rossoneri nem tudja megszerezni Carlos Tevezt a Manchester Citytől.
Az Udinese elleni meccsen csereként lépett pályára és góljának valamint Stephan El Shaarawynak adott gólpasszának köszönhetően 2-1-re nyert a Milan.
„Az volt az álmom, hogy egyszer gólt szerezzek a Milanban és ez ma valóra is vált.” mondta Maxi López a mérkőzés után.
„Elégedett vagyok magammal, de a csapattal még inkább, ugyanis szükségünk volt erre az eredményre az utóbbi meccsek után.”
„A családomnak és a csapattársaimnak ajánlom a gólomat, mert nagyon kedvesek voltak velem, amikor megérkeztem az első edzésemre.”
A csatárral teljesen megváltozott a játék képe, amikor beállt 1-0-s Udinese vezetésnél.
„Az öltözőben megbeszéltük, hogy nem hullajthatunk több pontot, így a második játékrészben sokkal határozottabban kellett játszanunk.”
„Eltekintve a frizuránktól, nagyon sok közös van bennünk El Shaarawyval. Ő egy fiatal játékos, aki még sokat tanulhat és a Milan egyik ékköve lesz.”
„Most a tabella élén állunk és szeretnénk is ott maradni a szezon végéig.”

olaszfoci.hu