Recent comments

Friss Hírek

Kapitányok ha találkoznak, akkor elbúcsúznak!

Világbajnokok egymás közt, avagy Xavi(6) és Pirlo(21)!


Utoljára egymás ellen a Bajnokok Ligája döntőjében!

A hűség mintaképe, az ész a gyepen


Xavi Hernandez, mint az FC Barcelona 35 éves csapatkapitánya, szíve , lelke, mindene utolsó alkalommal léphet pályára hivatalos mérkőzésen a gránát -vörös mezben. ( ugyanis legutolsó információink szerint a padról kezdi a mérkőzést, de beállítására van esély)

Katalóniában látta meg a napvilágot a zseniális irányító, aki 11 éves korától a Barca futballistájának vallhatta magát. A tehetség hamar utat tört magának, hiszen 1998 nyarán, 18 évesen már bemutatkozhatott a felnőtt csapatban egy Spanyol Szuperkupa mérkőzésen a Mallorca ellen. Bár a csapat vereséget szenvedett, ő góllal mutatkozott be, ami egy grandiózus pályafutás kezdő lépése volt. A következő évadban bajnokságot nyert együttesével és junior-világbajnok lett a spanyol válogatottal. Az 1999-2000-es hispán bajnokságban egy sérülésnek köszönhetően már főszerepet kapott Xavi, nem más kényszerült pihenőre, mint Josep Guardiola, későbbi edzője, mentora!

2002-ben szerepelt a vébén a válogatottban, majd a portugáliai EB-n is. Ekkora már ünnepelt sztár volt klubjában és a nemzeti csapatban is. 2003-04-es szezonban hihetetlen átemelős góljával győzték le az ősi rivális Real Madridot. Berobbant a nemzetközi futball elit legszűkebb tagjainak körébe!

A passzok királya

A 2008-09-es szezonban ismét remekelt az ősi rivális ellen, négy (!) gólpasszt adott a Real 6-2 arányú legyőzése alkalmával!!! Ebben a kategóriában hosszú évekig uralta a hazai és nemzetközi statisztikákat. Pontos volt mint egy svájci óra, indításai mindig célba értek, a legkisebb hibaszázalékkal játszott a mezőnyben, egyeduralkodó volt a Barcában és a válogatottban is. A 2010-es világbajnokságon 669 átadása volt a ” katalán óriásnak”, ez több volt mint amire az ugyancsak a tornán részt vevő Új-Zéland volt képes!

Vébé és EB a zsebben

A 2008-as Európa Bajnokságot a vezérletével nyerte meg Spanyolország, ő lett a torna legjobb játékosai is, Fernando Torres pedig tőle kapta a legjobb és legtöbb átadást. A hispánok Európa trónján!
Amit 2010-ben a világbajnokság megnyerése követett! Újra főszereplő volt Xavi, de a mindent eldöntő gólt az utód, Iniesta lőtte a fináléban. A csúcsra jutott az assziszt király!

2012-ben még mindig tartott a spanyol egyeduralom a foci világában, hiszen megvédték Európa-bajnoki címüket, másodszorra lett meg a trófea a középpályásnak. Az Azzurrit verték a döntőben 4-0 arányban, Pirloval a vesztes oldalon…

Az egyetlen fájdalma az lehet Xavinak, hogy az Aranylabdát, a világ legjobbjának járó trófeát sohasem sikerült elnyernie, rengetegszer állt közel hozzá az irányító, de nem kapta meg azt egyetlen alkalommal sem.  Pedig a címei magáért beszélnek:

7X Spanyol bajnok, 3X BL-győztes, 6X Spanyol Szuperkupa -győztes, 2X Spanyol Kupa győztes, 2X UEFA Szuper Kupa győztes, 2X FIFA Klubvilágbajnok, U-20-as világbajnok, Olimpiai ezüstérmes,2X Európa-bajnoki győztes,  Világbajnok, EB legjobb játékosa!

A döntő után várhatóan távozik a katalán csapattól, és aláír a katari all-Szadd együteséhez. Elmondása alapján már tavaly nyáron is közel állt ahhoz , hogy távozzon imádott klubjából. Bár a klub 2018-ig hosszabbított volna vele, ő nem akart tovább maradni. Döntésében szerepet játszott az is, hogy az utóbbi egy -két évben kiszorul a kezdőből a 35 éves labdarúgó, bár sohasem reklamált emiatt. Furcsa volt megszoknia ezt a szerepet, a szezonban negyvenvalahány alkalommal lépett pályára, ebből 21 -szer csereként. “Egyszer még vissza fogok térni, akár edzőként, akár vezetőként.Ez az otthonom 25 éve, köszönök mindent, csodálatos ez a klub!

Gondolkozom , tehát játszom


Andrea te csodás!

Pirlo a II Maestro, avagy Trilly, a szundi.

Ezekkel a becenevekkel illetik a világ jelenlegi egyik legnagyobb tudású középpályását! A Juventus középpályása fent említett kollégájához hasonlóan valószínűleg utolsó alkalommal lép a gyepre klubja színeiben. De ez még nem hivatalos, később a döntő után többet elmondhat a játékos a részletekről…
A Bresciában született középpályás féltucatnyi klubban megfordult, mire a zebrák mezét magára öltötte. Sorrendben a Brescia, az Inter, Reggina, újra Brescia, a  Milan címerét is viselte a szíve felett. De igazán csak a piros-feketék színeiben tudott először fontos játékossá válni. A lombardokhoz utánpótlás Európa bajnokként érkezett meg több kisebb kitérő után. Bár tehetsége vitathatatlan volt, addig sehol sem tudott gyökeret verni. Pedig addigra 47 alkalommal szerepelt az utánpótlás válogatottban és 21 gólt szerzett, ami azóta is rekord a nemzeti együttes történetében!

A Milanban lett válogatott labdarúgó, ekkor teljesedett ki a játéka. Bár pályafutás elején csatárnak indult Andrea, ekkora egy sorral hátrébb került a csapat szerkezetében. Zseniális szeme volt a pályán, mindig több lépéssel előrébb volt a gondolata, mint a csapattársainak. Minden támadás tőle indult, rajta ment keresztül, de néha ő is fejezte be. két-két bajnokságot és BL-trófeát(!) is nyert az együttessel. Főleg az Ancelotti korszak volt számára nagyon sikeres. Carlo megtalálta a helyét a csapatban és azt maximálisan a gárda javára fordította. Hihetetlen pont és szabadrúgások jellemezték Andreát a mérkőzéseken. Életveszély volt a pályán, szinte mindig hozta magát.

Bár a habitusát tekintve soha nem volt az a hangos személyiség, mégis a társak vakon megbíztak benne a Milanés az olasz válogatott színeiben is. Tisztelték a stílusa,  a játéka, és a személyisége miatt is! IKON csupa nagybetűvel! Ennek a megkoronázása volt a 2006-os Világbajnoki cím, amelynek egyik alapköve volt ANDREA és persze a CSAPAT! A döntőben büntetőkkel verték nagy ellenfél franciákat, Zidane-nal a fedélzeten. A finálé legjobb játékosa a Milan és az Azzurri hőse volt!

2011 nyarán klubja és Pirlo kapcsolata elfáradt. A korábbi sikerek ellenére már nem bíztak annyira benne, idősnek tartották(?) ezért a távozás mellett döntött a fedezet. Már csak emléke volt a korábbi klub sikereknek, Berlusconi és bandája sokat ült a híres babérjain, ami a visszaeséséhez vezetett. Éppen jelenlegi edzője lett a tréner a lombardoknál, bizonyos Massimilliamo Allegri, aki ugyancsak nem marasztalta Andreát.
Pont kapóra jött a Juventus ajánlata, amelyre egyből rábólintott az örökifjú labdarúgó, 31 évesen felfelé igazolt! És milyen jól döntött. Újra kivirágzott az irányító. Azóta volt folyamatosan a Serie A bajnoka, és (némi meglepetésre) bejutott a kékekkel az EB-döntőjébe 2012-ben, ahol viszont vereséget szenvedett a kiváló spanyoloktól!

Napjainkban is alap pillére a csapatának, bizonyítja ezt a bajnoki és kupa cím, BL-döntőbe jutás. Bár a szezon első felében sérült volt, újra bebizonyította, hogy nélkülözhetetlen! Allegri nem tudja kihagyni a csapatból a motort, az észt! A sajtó részéről rengetg támadás érte, hogy lassú, öreg, nem fut-mindez csak alaptalan vádaskodás. 36 évesen is voltak meccsek amelyeken az egyik legtöbbet dolgozta az együttesben. Ma felteheti a koronát a pályafutására, még egyszer újra 2006 után!

Andrea király

“Világklasszis. Elképesztően sikeres futballista. Minden pozitív jelzőt ezerszer elmondtak és leírtak már Andrea Pirlóval, a Juventus és az olasz válogatott középpályásával, a Milan – minden fontos trófeát többször is megnyert a piros-feketékkel – és az Inter korábbi játékosával kapcsolatban. Zseniális irányítójátéka mellett a pályán és azon kívül is fantasztikus logika jellemzi őt. A kreativitás és a pazar helyzetfelismerés egyaránt testet ölt benne, tökéletes összhangot teremtve fej és láb között.”-ezzel jellemezték ezzel mára már nem csak a labdarúgásban alkotó Pirlót! Borászkodik és könyvet ír, tudatosan készül a labdarúgás befejezése utáni életére.

“A Gondolkodom, tehát játszom olvasása közben meggyőződhet arról, mennyire hatékony “gépezet” Andrea Pirlo. A Juventus játékmestere amellett, hogy tökéletesen kezeli a labdát, gondolkodásban mindig a többiek előtt jár és véleményét sem fél megosztani másokkal, minden köntörfalazás és mellébeszélés nélkül.

Ebben a könyvben néhány kényes téma is szóba kerül: Pirlo kíméletlenül pálcát tör a fogadási csalásokban érintett játékosok felett, drasztikus lépéseket sürget a stadionokban tapasztalható erőszakkal és a színes bőrű játékosokat érő rasszista megnyilvánulásokkal szemben. Nyíltan bírálja azokat a klubvezetőket, akik megpróbáltak ártani neki, és mesél azokról a külföldi sztárcsapatokról (Barcelona, Real Madrid, Chelsea), amelyek megpróbálták megszerezni őt, de nem jártak sikerrel. Pirlo jó néhány szórakoztató történetet is megoszt az olvasókkal az öltözőben zajló ugratásokról. A Milannál töltött évek során Rino Gattuso volt az első számú célpontja, de a középpályás visszavonulása után új áldozatokat talált a Juventusban és a válogatottban is.”

“Hihetetlenül sikeres pályafutása során végig megmaradt annak a szerény, hallgatag embernek, aki karrierje elején volt.”

(idézet az ujkonyvek.hu szerzőjétől-forrás)
 
Végezetül idézzük meg azokat a sorokat, amit a világbajnoki döntőben a büntetőrúgások közbeni gondolatairól vetett papírra a szerző:

Egyszerűen utánozhatatlan, ahogy könyvében leírta a 2006-os vb-döntőn elvégzett tizenegyest: „Felemeltem a tekintetem az égre, és segítséget kértem, mert ha Isten létezik, az nem lehet, hogy francia. Hosszú, mély levegőt vettem. Az a lélegzetvétel az enyém volt, de lehetett volna a kétkezi munkásé, aki el akar készülni a munkával a hó végére, a gazdag üzletemberé, akinek ez nem számít, a tanáré, a tanulóé, a földijeimé, akik egy pillanatra sem hagytak magunkra minket a világbajnokságon, a kellemes milánói signoráé vagy az utcaseprőé a sarkon. Abban a pillanatban mindannyiuké az enyém volt.”

És egyébként belőtte, és világbajnok , egy zseni. Ösztönös!

A 21-es Pirlo.

Szerencsehozó szám.

Ma reméljük nem húznak lapot a 21-re!
 
Nem lehet.

Ma csak olasz győzelem lehet!

Fino alla fine Juventus!

forrás: azzurri.co.hu