Recent comments

Friss Hírek

A Bologna tíz emberrel harcolta ki a feljutást

A hétszeres élvonalbeli bajnok Bologna 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a Pescarával az olasz labdarúgó-bajnokság másodosztályának rájátszásában, a feljutásért vívott párharc visszavágóján, ezzel egy év után visszajutott a Serie A-ba.


A párharc első mérkőzésén 0–0-s döntetlen született Pescarában, ami azt jelentette, hogy a Bolognának hazai pályán elég az iksz is a feljutáshoz – mivel a szabályok szerint ebben az esetben a bajnokságban előrébb végző csapat a kedvezményezett, és a Bologna negyedik, míg a Pescara hetedik lett.

A piros-kékek még kedvezőbb helyzetbe kerültek a 37. percben, amikor Gianluca Sansone góljával megszerezte a vezetést. Az 56. percben azonban egyenlített a Pescara, amely a 65. percben emberelőnybe került Ibrahima Mbaye kiállításával. Hiába, mert a Bologna tíz emberrel is megőrizte a döntetlent, így egy évvel kiesése után visszajutott az élvonalba.

A bajnok Carpi és az ezüstérmes Frosinone egyenes ágon jutott fel, mindkét csapat az első szezonját kezdi majd meg a Serie A-ban.


Bologna–Pescara 1–1 (1–0)
Feljutott: a Bologna.


forrás: NSO