Recent comments

Friss Hírek

A Kondogbia-versenynek a Milan és az Inter is vesztese lesz”

24 órával ezelőtt még úgy tűnt, hogy mostanra akár meg is lehet a Milan második (?) nagy fogása az idei átigazolási piacon, hiszen ahogy arról mi is írtunk, Adriano Galliani Monte-Carlóba utazott, hogy elsimítsa a szálakat. Persze ahogy megszokhattuk, a mercatón végül semmi sem ilyen egyszerű.



A problémás elem ezúttal a városi rivális Inter a képletben, a Nerazzurri ugyanis nem venné örömmel, ha Európa egyik legtehetségesebb középpályása épp a Milannál kötne ki. Ráadásul Manciniék a szomszédokhoz hasonlóan már egy ideje érdeklődéssel figyelik a francia játékát, így a tegnapi híreket hallva nem késlekedtek, és ők is Monacóba küldték képviselőjüket, Piero Ausiliót.

Így az esti vacsora igencsak pikáns asztaltársaságot hozott össze, hiszen Galliani, Ausilio és a Monaco képviselője közösen tárgyaltak a 22 éves kiválóság jövőjéről.

Hogy a versenyfutás vége mi lesz, azt egyelőre nem tudni, jelenleg úgy tűnik, hogy fej-fej mellett áll a két csapat. Adriano Galliani mindenesetre úgy véli, ez a verseny mindkét klubnak csak rosszat tesz, így a végén bárki szerzi is meg Kondogbia aláírását, nem lesz igazi nyertese az ügynek.

“A verseny miatt a játékos ára és fizetése szinte felrobbant. A győztes ki fogja véreztetni magát. Most kénytelenek vagyunk 35 millióról indulni, de ez hamar elérheti a 40-et is. Ráadásul most már Kondogbia is jó néhány milliót kér, hogy meggyőzhető legyen.”

“Ennek a versenynek a győztese nem feltétlenül lesz igazi győztes. Nem vagyok sem pesszimista, sem optimista.” – zárta gondolatait keleti bölcseket megszégyenítő gondolattal Galliani a Gazzetta dello Sport hasábjain.

forrás: azzurri.co.hu