Recent comments

Friss Hírek

A Genoa duójával erősítenének

Nem csak Torinóban és Milánóban indult be a mercato, az olasz fővárosban sem tétlenkednek az érintettek. 


Nem is csoda, hiszen két ezüstérem és a tavalyi BL-búcsú után az AS Roma jövőre szeretne minden fronton előrelépni, a bajnoki címhez és a BL-nyolcaddöntőhöz pedig biztosan erősítésekre lesz szükség. 

Radja Nainggolan ügyének elrendezése után úgy tűnik, megtalálta következő célpontjait a Roma vezérkara, Walter Sabatini általános igazgató ezért a napokban Genovába utazik, ahol a kiváló szezont záró Genoa vezetőivel találkozik, hogy a csapat két kulcsemberének átigazolásáról tárgyaljon.

A páros közül Andrea Bertolacci ügye tűnik valamivel egyszerűbbnek, hiszen a válogatott középpályás a Farkasoknál nevelkedett, jelenleg pedig közös tulajdonban birtokolja őt a két gárda. A FIGC tavalyi döntése szerint azonban június 25-éig az összes ilyen jellegű szerződést rendezni kell, amennyiben szóban nem sikerült megegyezni, úgy vaklicit dönt a játékosok sorsáról. Maradjunk annyiban: a Romának minden bizonnyal nem jelent majd gondot a Griffeknél nagyobb összeget tenni le az asztalra, ha valóban komolyan gondolják egykori neveltjük visszaszerzését.

A mai hírek szerint viszont Sabatini rajta kívül a Barcelonánál nevelkedett, majd fiatalon a Juvéhoz került spanyol támadó, Iago Falque aláírását is elhappolná a genovai klubtól. A 25 esztendős játékos Bertolaccihoz hasonlóan kiváló szezont zárt, 32 bajnokin nem kevesebb, mint 13 gólig jutott, így érthető, hogy nagy klubok érdeklődését is felkeltette (csak összehasonlításként: a 32 millióért klubot váltott Dybala 34 meccsen ugyancsak 13 gólt lőtt idén).

A Gazzetta értesülései szerint Sabatini 15 millió eurós ajánlattal érkezik a világítótorony városába, ezért az összegért szeretné tehát megszerezni a Genoa mindkét kulcsemberét. 

Folytatás hamarosan…

forrás: azzurri.co.hu