Recent comments

Friss Hírek

Maradni akarok a Milannál

A milánói nevelés eddig éppen a piros-feketéknél nem tudott bizonyítani. 

Ez lehet az ő éve? 
Viszontagságokkal teli átigazolási szezon elé néznek Milánó piros-fekete felében. A szurkolók gyakorlatilag már Kondogbia és Jackson Martínez szerződését is tényként könyvelhették el, ám előbbi végül az Interben, utóbbi pedig az Atlético Madridban kötött ki. Egyelőre tehát a beharangozott nagy erősítések ellenére senki nem érkezett a csapathoz, csupán néhány kölcsönjátékos tért vissza.
Egyikük, a BL-döntőben is pályára lépő Alessandro Matri azonban optimistán tekint az új szezon elé.
"Maradni akarok a Milannál, szeretnék bizonyítani a csapatban. A 2015/16-os célom az, hogy minél több gólt szerezzek és hozzásegítsem a Milant a Bajnokok Ligájához. remélem, hasznára leszek a csapatnak." 
Matrinak nem ez lesz az első milánói időszaka, hiszen 2013-ban már pályára lépett néhány mérkőzésen, azóta pedig szerepelt kölcsönben a Fiorentinánál, a Genoánál és a Juventusnál is. A 30 éves játékos reméli, ezúttal sikerül maradandót alkotnia:
"Túl sokat akartam, amikor először visszatértem a csapathoz. Nem éreztem magam igazán késznek és sokat is kritizáltak már az elejétől kezdve. De most talán kisebb rajtam a nyomás és én is magabiztosabb vagyok" - utalt arra Matri, hogy habár Milánóban nevelkedett, a Juventusnál és a Cagliarinál sikerült csak bizonyítania. Matrinak nem lesz könnyű dolga, ha a dobogóra szeretné segíteni a csapatát, ugyanis számtalan csapatnak ugyanez a célja. 
forrás: hatharom.com