Recent comments

Friss Hírek

Benítez: Nagyon elrontottuk a kezdést

Az F-csoportban az Arsenal és a Napoli Londonban nézett farkasszemet egymással, és a parádézó Mesut Özil vezérletével a hazaiak 2–0-ra győztek.



Rafa Benítez, a Napoli vezetőedzője a mérkőzés elején elkövetett hibákkal magyarázta csapata vereségéért.

„Csúnyán megfizettünk a hibákért, amelyeket a mérkőzés elején elkövettünk. Nagyon elrontottuk a kezdést, egyértelmű, hogy az első húsz perc döntött a két csapat között. Hibázni egy ilyen erősségű csapat ellen végzetes, nincs rá megoldás. Az első találat után teljesen elveszítettük az önbizalmunkat, a játék pedig az Arsenal elképzelése szerint alakult. Játékosaim mentális erejét dicséri, hogy a második félidőben már egyenrangú ellenfelek voltunk, igaz, a mérkőzés már az Arsenal kezében volt. Nagyon nehéz lett volna fordítani" – vélekedett Benítez.

Valon Behrami, a Napoli védője nem számított arra, hogy ilyen gyengén fognak futballozni.

„Mindannyian tudjuk, hogy ha két gólt kapunk idegenben, az Arsenal otthonában, az jelentősen megnehezíti a dolgunkat, a lehető legrosszabb, amit el tudsz képzelni. Természetes, hogy ha idegenben játszol a Bajnokok Ligájában, szembekerülhetsz nagyon jó csapattal, de arra nem számítottunk, hogy ilyen gyengén fogunk játszani” – mondta Behrami.

forrás: NSO