Recent comments

Friss Hírek

Vezetett az Inter Bergamóban, mégsem tudott nyerni

A Serie A 10. fordulójának nyitó mérkőzésén az Internazionale 1–1-es döntetlent játszott az Atalanta vendégeként.


A milánóiak szerezték meg a vezetést, de a hazaiak gyorsan ki tudtak egyenlíteni, több gól pedig már nem született. 

Walter Mazzarri együttese így nem tudott komolyan faragni hátrányából az első háromhoz képest, de megőrizték veretlenségüket idegenben, amely immáron hat mérkőzés óta tart. 

Nagyon jó iramot diktáltak a játékosok az első félidőben, nem voltak üresjáratok, és mind a két kapu előtt folyamatosan kialakultak helyzetek. Először az Inter tudott betalálni, a 16. percben Mateo Kovacic jobb oldali beadását Rodrigo Palacio fejelte le, a labdát végül Ricky Álvarez lőtte be egy hirtelen fordulás után a bal alsó sarokba Guglielmo Stendardo lábai között. Ez volt az argentin játékos tizedik gólja a Serie A-ban, ebből hármat az Atalanta ellen szerzett. 0–1

Pár perccel később Mario Yepes egyenlíthetett volna, de az a helyzet még kimaradt, nem úgy, mint Germán Denis lehetősége a 25. percben. Maximiliano Moralez jobb oldali beadását fejelte hét méterről a milánóiak kapujába az argentin csatár, aki honfitársát, Walter Samuelt hagyta faképnél a tizenhatoson belül. 1–1 Denis nem először keseríti az Intert...

A félidő hátralévő részében is kialakultak további lehetőségek, de újabb gól már nem született a szünetig.

A szünetben a vendégeknek le kellett cserélniük Samir Handanovicot, aki egy kirúgás következtében sérült meg. A második játékrészt az Inter kezdte jobban, de sem Fredy Guarín, sem Esteban Cambiasso nem tudott betalálni a félidő elején, ennek ellenére komoly nyomást tudtak helyezni a vendégek Andrea Consigli kapujára.

A 63. percben Ricky Álvarez közel járt ahhoz, hogy megszerezze a második találatát, de nagyon gyengén lőtt kapura éles szögből, miután elfektetett két hazai védőt. Aztán a 73. percben a csereként beálló Mauro Icardi lőtte szét a bal oldali kapufát 15 méterről, miután könnyedén becsapta Yepest.

A meccslabda ennek ellenére az Atalanta előtt adódott, a 82. percben pont Yepes került hatalmas ziccerbe egy szögletet követően, de öt méterről nem a kaput, hanem a szünetben beálló Juan Pablo Carrizo lábát sikerült eltalálnia...


A hosszabbításban még volt egy veszélyes Ricky Álvarez lövés, de az eredmény nem változott, az Internek megint nem sikerült nyernie  az Atalanta vendégeként, és nem tudott közelebb kerülni az első három helyezetthez.  

 ATALANTA–INTERNAZIONALE 1–1 (Denis 25., ill. R. Álvarez 16.)

forrás: NSO