Recent comments

Friss Hírek

Petkovic: Hiányoztak a drukkerek



A Lazio trénere szerint a zárt kapu volt az egyik fő oka a rómaiak EL-búcsújának.

“Először is, elismerésem a Fenerbahcének az eredmény miatt. Remélem, hogy az elődöntőben is megmutatják, hogy milyen jó csapatot alkotnak. Mi súlyos árat fizettünk az első mérkőzés végkimenetele miatt. 

Ha ott máshogy alakulnak a dolgok, akkor biztos vagyok benne, hogy ma továbbjutunk, ráadásul ma az egész stadion ellen kellett harcolni” – utalt a szurkolók nélküli, csendes lelátókra Petkovic.

“Nem lehet dühös a játékosaimra. Ők mindent megtettek. Jól játszottunk, domináltunk, 15-ször próbálkoztunk kapura lövéssel, ellenfelünk csak kétszer. Hiányzott az a plusz 10%. 

A szurkolóinknak jókor kellene jó helyen lenniük” – tette hozzá a tréner.

A Lazio már csak a Serie A-ban érdekelt, ott a harmadik, Bajnokok Ligája selejtezőt érő helyért harcol, melyet jelenleg az AC Milan birtokol. A piros-feketék előnye hét pont a Lazióval szemben. 

Vladimir Petkovic tanítványainak ráadásul nincs könnyű helyzete, hiszen legközelebb a címvédő és listavezető Juventus ellen kell pályára lépniük hétfőn este.

forrás: Futballista.hu