Recent comments

Friss Hírek

Mazzarri: A legjobbunkat kell nyújtanunk


Fontos napok következnek az olasz bajnokságban. Ma este a második Napoli, a közvetlenül mögötte álló Milan vendége lesz, holnap pedig a listavezető Juventus látogat Rómába a Lazióhoz.

A nápolyiak jelenleg kilenc pontos hátrányban követik a “Zebrákat”, de ha most jól jön ki számukra a lépés, akkor ismét szorossá tehetik a bajnoki címért folytatott küzdelmet.

Ebben bízik Walter Mazzarri, a Napoli trénere is.

“Még hét mérkőzés hátra van. Persze most rosszabb helyzetben vagyunk, de labdarúgásban bármi megtörténhet. A szezonunk már most is fantasztikus, hiszen 14-gyel több pontunk van, mint tavaly ilyenkor” – mondta Mazzarri a Milan elleni találkozó előtt.

“Ehhez a meccshez nem kell semmit hozzáfűzni. A legjobbunkat kell nyújtanunk” – jelentette ki a Napoli vezetőedzője.

“A Milan sokat változott az elmúlt egy évben, és a sok fiatal játékos beépítése ellenére is magas szinten játszik” – dicsérte az ellenfelet az olasz szakember.

A Napoli számára kötelező nyerni, amennyiben valóban szeretné megszerezni a Scudettót, ráadásul a Milan csupán négy pontra van, így ha nincs győzelem, akkor már inkább hátrafelé kell majd tekintenie a nápolyi csapatnak a tabellán.

forrás: Futballista.hu