Recent comments

Friss Hírek

De Rossi: Nem szabad lebecsülni az Intert


A hétfői Lazio-Juve után ma már mindenkinek az olasz futball következő rangadója jár a fejében: Milánóban csap össze az Inter és a Roma a Coppa Italia elődöntőjének visszavágóján. 

A másik ágról már korábban továbbjutott a Lazio, éppen a hétfő esti ellenfelük ellen, ebben a párharcban pedig 21-es diadalt aratott hazai pályán a Roma. 

A Farkasok Futuro Capitanoja is elmondta véleményét a mai meccsről.

De Rossi mindenáron játszani szeretne szerdán, dacára jobb bokája rándulásának. A középpályás a múlt heti, Lazio elleni derbin sérült meg, de most már együtt készül társaival és minden valószínűség szerint kezdő lesz a San Siroban.

"Nem szabad alábecsülni az Intert, de fontosnak tartom, hogy egyszer már legyőztük őket, és akkor sokkal nehezebb volt a dolgunk, hiszen messze nem volt ennyi hiányzójuk. A Palermo elleni borzalmas játékot leszámítva jelen pillanatban remek formában vagyunk, sikerült átlépnünk a saját határainkat." - kezdte a 2006-os világbajnok a novarachannel.tv-nek adott nyilatkozatát, majd Tottiról beszélt.

"Azt hiszem, a kapitányunk 3-4 éven belül olyan csúcsot állíthat fel, amilyen még nem volt az olasz fociban. Nemrég lett a második legeredményesebb játékos, de azt gondolom, megelőzheti Piolát is. 

Minden tiszteletem Pioláé, aki egy hatalmas bajnok volt, de azt gondolom, hogy az ő idejében még könnyebb volt gólt szerezni, mint manapság. Régen sok meccs 7-0-s vagy éppen 4-8-as végeredményt hozott, akkor még másabb volt a foci. Ma már nagyobb hangsúlyt kapnak a fizikális, technikai és taktikai elemek. Francesco a 2000-es években érheti el ezt a rekordot, ami fantasztikus. Persze ehhez még szüksége lesz pár évre."

Totti jelenleg 227 gólnál tart a Serie A-ban, míg Silvio Piola 274-gyel vezeti az örökranglistát.

forrás: azzurri.co.hu