Recent comments

Friss Hírek

BL: Nem hibázhat a Juve


A Juventusnak szinte tökéletes játékra lesz szüksége ahhoz, hogy ma este ledolgozza kétgólos hátrányát a vendég Bayern Münchennel szemben.

Antonio Conte tanítványai a múlt kedden rendezett első találkozón úgy kaptak ki 2-0-ra a bajor sztárcsapat vendégeként, hogy jóformán momentumuk sem volt a mérkőzésen, rengeteg hibával játszottak, s ezeket a müncheniek könyörtelenül ki is használták. 

A Bayern szombaton, hat fordulóval a zárás előtt már megnyerte a Bundesliga 2012/13-as szezonját, ezzel ráadásul rekordot döntött, ilyen korán ugyanis még egyetlen gárdának sem sikerült elhódítania a salátástálat a német bajnokság történetében. 

A müncheni csapat ugyanakkor ezúttal kihagyta a bajnoki diadal tradicionális megünneplését, s elkezdett készülni a szerdai összecsapásra, amelyet abban a stadionban vív meg, amelyben a 2011-es átadás óta külföldi gárda még nem tudta legyőzni a Juvét. 

"Elértük a legfőbb célunkat, de ha szeretnénk megkoronázni az ebben az idényben nyújtott teljesítményünket, akkor továbbra is koncentráltan kell futballoznunk" - fogalmazott Uli Hoeness, a Bayern elnöke, aki hozzátette, élniük kell az eséllyel, és be kell jutniuk a BL elődöntőjébe. 

A szerdai találkozón a hazaiaktól hiányozni fog a chilei Arturo Vidal, akit az előző meccsen kapott sárga lapja miatt eltiltottak.

A Bayern ugyanakkor nem számíthat az első összecsapáson súlyos sérülést szenvedett irányítójára, Toni Kroosra, akit vélhetően Thomas Müller pótol majd. 

 Juventus (olasz)-Bayern München (német) 20.45 Tv: Digi Sport 2


A várható kezdőcsapatok:
Juventus:
Buffon - Barzagli, Chiellini, Bonucci - Isla, Pirlo, Pogba, Marchisio, Asamoah - Vucinic, Giovinco.


Bayern München:
Neuer - Lahm, van Buyten, Dante, Alaba - Schweinsteiger, Martinez - Müller, Robben, Ribéry - Mandzukic. 


forrás: MTI