Recent comments

Friss Hírek

Győzelemmel hangolt a Napoli a BL-re


A  napokban 200. Napoli-mérkőzését vívó szlovák karmester, Marek Hamsík néhány nappal eltolta önmaga megünneplését, amely aktusra most a kezdő sípszó után nem sokkal kerített sort: egy csodás „balra nézek, visszafelé, középre passzolok” hadművelettel ajtó-ablak helyzetbe hoztaEdinson Cavanit, aki higgadtan mattolta közelről a kapust.
A gyakran felfutó Mattia Cassani pár perc múlva kis híján kiegyenlített, de 11 méterről a bal alsó mellé durrantott, miképpen jó húszperces – mérsékelten élvezetes – mezőnymunkát követően Sztevan Jovetics is. A 37. minutumban egy nápolyi kontrán nem győztünk csodálkozni, Miguel Britosnak ugyanis sikerült egy bal oldali beadást bő egy méterről is fölé rúgnia a túlsó kapufa mellől. Mindemellett kőkeményen és elszántan védte előnyét a nápolyi csapat, bizonyítékokként erre a firenzeiek vérző testrészei szolgáltak, amelyeket nem győzött ragasztani, kötözni a hazai csapatorvos.
Hamsík az 55. percben ismét kiosztott egy asszisztot Cavaninak, és ez a találat megfogta a Fiorentinát, amelynek támadásai ritkán voltak gólveszélyesnek mondhatóak – bár Britos fejjel kis híján szépített, szerencséjére azonban nem talált saját kapujába.
A mostanában haloványabb formában lévő Ezequiel Lavezzi a helyes kapu előtt hagyott ki helyzetet, majd többé-kevésbé veszélyes lövésekkel riogatták a kék mezeseket a lilák, ám eredménytelenül. A slusszpoént Lavezzi szolgáltatta, aki egy nagy vágta végén okosan tekert a bal alsóba 15 méterről, kialakítva a 0–3-as végeredményt.
NSO.hu