Recent comments

Friss Hírek

Nem tudom, hogy miért játszottam ilyen keveset

Cristian Zapata, a Milan kolumbiai védője szerint a csapatból több játékosnak is rossz volt a kapcsolata Filippo Inzaghival, a csapat vezetőedzőjével. 


A kolumbiai védő továbbá szót ejtett Ancelottiról, a fizikai állapotáról és a jövőjéről is.


A 28 éves védő a jelenlegi szezonban 12 bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget és az idény második felében mindössze 1 mérkőzésen játszott.

“Nem tudom, hogy miért játszottam ilyen keveset. A sérülésem után az edző meggondolta magát és több problémám volt vele, mint bármi mással. Nagyon nehéz volt, de szerencsére már vége és most a nemzeti válogatottra koncentrálhatok. Ez egy nehéz év volt, hiszen a játékosoknak problémájuk volt Inzaghival és ez hatással volt a csapat játékára” – mondta Zapata az AS-nek.

“Ancelotti? Még nem tudunk semmit. Ő egy nagyszerű edző. A jövőm? Egy év van hátra a szerződésemből és majd meglátjuk, hogy mi történik. Most Kolumbiára gondolok és a Copa Americára. Az állapotom? Nagyszerűen érzem magam. Fizikailag is jól vagyok annak ellenére, hogy nem játszottam” – fejezte be.

Korábban Adil Rami is keményen odaszólt Inzaghinak. A francia védő panaszkodott a kevés játéklehetőség miatt és azt mondta, ha Inzaghi marad, akkor a nyáron távozik a csapattól.

forrás: acmilan.hu