Recent comments

Friss Hírek

Conte hosszabbítana

Két évvel meghosszabbítaná szerződését Antonio Conte, az olasz válogatott szövetségi kapitánya.



A 45 éves szakember a tavalyi világbajnokság után váltotta Cesare Prandellit a nemzeti együttes élén, amely eddig öt győzelmet és három döntetlent ért el az irányításával. A jelenlegi megállapodása a jövő évi, franciaországi kontinensviadal végéig szól, de azt szeretné, ha a 2018-as oroszországi világbajnokságig vezethetné a Squadra Azzurrát.

Conte hosszabbításáról Carlo Tavecchio szövetségi elnök azt mondta, nem hozhat döntést egészen addig, amíg nem derül ki, hogy újraválasztják-e.

Szintén hatással lehet a hosszabbításra az olasz bundabotrány, amelyben a cremonai államügyészség a gyanúsítottak között nevezte meg Contét. A gyanú szerint 2011 májusában még a Siena trénereként tudott a Novara és az Albinoleffe elleni két másodosztályú mérkőzés eredményének a befolyásolásáról, mégsem jelentette a visszaéléseket, ezzel pedig szabályszegést követett el.

Emiatt az olasz szövetség 2012 augusztusában tíz hónapra eltiltotta az akkor a Juventus vezetőedzőjeként dolgozó szakembert, de a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) négy hónapra csökkentette büntetését. Conte tagadta, hogy bármi szabályelleneset tett volna.

forrás: MTI