Recent comments

Friss Hírek

Delio Rossi: Nem az eredmény, hanem a játék lesz a lényeg

Kedd este 19 órakor barátságos gálamérkőzést vív egymással a Serie A-ban szereplő Sampdoria és a Szombathelyi Haladás. 



A Rohonci úton egyik csapatnak sem az eredmény, sokkal inkább a mutatott játék és a szurkolók kiszolgálása lesz a cél.
 
Vasárnap este érkezett meg Magyarországra a genovai alakulat, amely a tavalyi idényben a 14. helyet szerezte meg az olasz élvonalban. Delio Rossi együttese szombatig tartózkodik majd hazánkban, a bükfürdői bázist két edzőmeccs erejéig hagyja csak el. 

A kék-fehérek kedden a Rohonci úton a Haladással, pénteken pedig Sopronban a Vasutassal játszanak edzőmérkőzést.

"Remekül érezzük magunkat Bükfürdőn, de nem nyaralni jöttünk. Kőkemény edzéseket tartok a héten, hétfőn kettőt is vezényeltem, és kedd délelőtt is tréningezünk - mondta Delio Rossi, a csapat edzője a haladas.hu-nak. "Miután a felkészülés közepén járunk, a Haladás elleni edzőmeccsen nem az eredmény, hanem a játék lesz a lényeg. Három hét múlva kezdődik a bajnokság, a Juventust fogadjuk a nyitányon, számunkra most az a legfontosabb. Egyelőre nem tudom, milyen összeállításban játszunk a mai mérkőzésen."

Az olaszok 28 fős keretében ott van a 21-szeres magyar válogatott Laczkó Zsolt is, aki úgy tűnik, a következő idényben is maradhat Genovában. 

"Csatlakozom edzőnkhöz, igazán kiváló körülmények között készülünk, ragyogó a büki pálya talaja is" - jelezte Laczkó. "Felépültem sérülésemből, jövő nyárig szól a szerződésem, szeretnék a Sampdoriánál maradni, de még nem dőlt el a sorsom" - tette hozzá.

A vendégek eddig két felkészülési mérkőzést játszottak, az alacsonyabb osztályú Santhiát 6-1-re, míg a francia Olympique Marseille-t 4-3-re győzték le Rossi fiai. A Samp a nyáron igyekezett minél jobban megerősíteni a keretet, leigazolták a lengyel válogatott Pawel Wzoleket és Bartosz Salomont, de a legnagyobb fogás kétségtelenül a mindössze 22 éves Manolo Gabbiadini megszerzése volt.

forrás: hatharom.com