Recent comments

Friss Hírek

Allegri: Nem az eredményre kell összpontosítanunk

A labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében a Milan 1–1-es eindhoveni döntetlent követően próbálja meg kiharcolni a csoportkörbe kerülést a PSV ellen. 


Massimiliano Allegri vezetőedző szerint együttese nem állhat be védekezni a visszavágón, és feledtetné a hétvégi kisiklást.

„Rosszul játszottunk a Verona ellen, nem akarjuk ezt megismételni. Jóvá kell ezt tennünk, és visszatalálni arra a jó teljesítményre, amelyet Eindhovenben nyújtottunk – mondta Allegri, majd kitért a PSV-re is. – Ellenfelünk olyan csapat, amely rengeteg helyzetet alakít ki, és nem is gondolhatunk arra, hogy védekező futballt játsszunk. A PSV jól játszott, és sok gondot okozott nekünk az első mérkőzésen. Nem az eredményre kell összpontosítanunk, de meg kell próbálnunk nyerni. Természetesen ez nem lesz könnyű.”

Az olasz bronzérmes nem ideális előjelekkel készül a visszavágóra, a Serie A nyitányán az újonc Verona 2–1-re legyőzte a piros-feketéket.

„Szombaton rossz hozzáállással léptünk pályára, ezt el kell felejtenünk, és bizonyítani, mire vagyunk képesek. Az előző szezon második felében megvolt a folytonosság a játékunkban, ez kell legyen a kiindulópontunk” – mondta Riccardo Montolivo a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.
„Tisztában vagyunk vele, mennyire fontos ez a mérkőzés. Tudjuk, hogy nagy a felelősségünk, a büszkeségünk is a tét, be akarunk jutni a csoportkörbe. Valamit elő kell húznunk a cilinderből” – tette hozzá a milánóiak csapatkapitánya.

 A holland csapat még nem nyert a Milan otthonában korábban, sőt, még gólt sem szerzett – 1993-ban 2–0, 2005-ben 2–0 és 0–0 –, de Phillip Cocu vezetőedző szerint a párharc első mérkőzésén mutatott játékból erőt meríthetnek a visszavágón.

„Az első mérkőzéshez képest nagy különbség, hogy akkor nem tudtuk, mire számíthatunk. Játszottunk egy jó mérkőzést, és ez önbizalmat ad ahhoz, hogy itt, a San Siróban is megismételjük ezt.”

Cocu játékosként megtapasztalhatta a milánói stadion légkörét, és most edzőként is izgatottan várja a fellépést.

„Még számomra is nagyszerű élmény olyan csapatok ellen meccselni, mint a Milan. Ezek a mérkőzések nagy feszültséget hordoznak, de ezek pozitív feszültségek. Szerettem ezeket az érzéseket játékosként, és még most, edzőként is hasonlóan érzem. Mindenre fel kell készülnünk. Nem tudom, hogyan állnak a mérkőzéshez a milánóiak, támadóbb vagy védekezőbb felfogásban. A legfontosabb, hogy egyik se érjen váratlanul, mindenre fel legyünk készülve” – tette hozzá Cocu.


forrás: NSO