Recent comments

Friss Hírek

BL: Spanyol-olasz csúcscsaták: Real-Juventus, Barca-Milan

Monacóban, a monte-carlói Grimaldi Forumban csütörtök délután megtartották a 2013–2014-es labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását.

 
Egy kvartettbe került a Real Madrid és a Juventus (B), egy másikba közösen a Barcelona és a Milan (H) – utóbbi kettő mellé a sorozat két további győztesét (Ajax, Celtic) sorsolták. 

Szokás ilyenkor „halálcsoport" után vizslatni, nos, erre a címre leginkább két kvartett esélyes. Az egyik a H-csoport, amelybe csupa korábbi BL-(BEK-)győztes klub kapott besorolást: Barcelona, Milan, Ajax, Celtic.

Semleges szemmel ugyancsak vonzó az F jelű négyes, amelybe két korábbi győztes, az Olympique Marseille és a Borussia Dortmund mellé egy egykori döntős, az Arsenal, valamint a leginkább rettegett negyedik kalapos klub, a Napoli került.

A B-csoportból kimagaslani látszik a Real Madrid és a Juventus, de csak-csak akad melléjük egy korábbi UEFA-kupa-győztes (Galatasaray). A Manchester United sorsolása kedvezőnek mutatkozik, ám ha jobban szemügyre vesszük az A betű alatt csoportosulókat, meg kell állapítanunk, hogy három kellemetlenkedésre hajlamos ellenfél (Sahtar Doneck, Bayer Leverkusen, Real Sociedad) látogat majd az Old Traffordra.

Európa egyik új mágnásához, a Paris Saint-Germainhez kegyes volt a sors, és még a jelentős méretű párizsi portugál közösség is örülhet: közelről láthatják a Benficát (C-csoport). Emberi számítás szerint Megyeri Balázsnak (Olympiakosz Pireusz) is szerencséje lesz a Zlatan Ibrahimovic, Edinson Cavani párizsi álomduóhoz.

A címvédő Bayern Münchennek a Manchester City lesz a legfényesebb ellenfele (D-csoport), a Chelsea-nek pedig Szalai Ádám csapata, a Schalke (E-csoport). A gelsenkircheniekre svájci és román ellenfél vár még – a magyar légiós szemszögéből a Steaua ittléte mindenképpen pikáns, hiszen lesz ugyebár szeptemberben egy román-magyar vb-selejtező is...
 
A Porto, Atlético Madrid, Zenit trió nagyjából egyforma eséllyel küzd majd a továbbjutásért a G-csoportban, az újonc Austria Wienre hálátlan feladat vár.

BAJNOKOK LIGÁJA, A 2013–2014-ES KIÍRÁS CSOPORTBEOSZTÁSA 
 
A-CSOPORT: Manchester United (angol), Sahtar Doneck (ukrán), Bayer Leverkusen (német), Real Sociedad (spanyol)


B-CSOPORT: Real Madrid (spanyol), Juventus (olasz), Galatasaray (török), FC Köbenhavn (dán)


C-CSOPORT: Benfica (portugál), Paris SG (francia), Olympiakosz Pireusz (görög), Anderlecht (belga)


D-CSOPORT: Bayern München (német), CSZKA Moszkva (orosz), Manchester City (angol), Viktoria Plzen (cseh)


E-CSOPORT: Chelsea (angol), Schalke (német), Basel (svájci), Steaua Bucuresti (román)


F-CSOPORT: Arsenal (angol), Olympique Marseille (francia), Borussia Dortmund (német), Napoli (olasz)

 
G-CSOPORT: Porto (portugál), Atlético Madrid (spanyol), Zenit (orosz), Austria Wien (osztrák)


H-CSOPORT: Barcelona (spanyol), AC Milan (olasz), Ajax (holland), Celtic (skót)


A csoportkör játéknapjai
1. forduló: szeptember 17–18.
2. forduló: október 1-2.
3. forduló: október 22-23.
4. forduló: november 5-6.
5. forduló: november 26-27.
6. forduló: december 10-11.


forrás: NSO