Recent comments

Friss Hírek

Tévez: Jó párost alkotunk Vuciniccsel

Carlos Tévez optimistán várja a bajnoki szezon kezdetét, valamint úgy látja, hogy erős csatárpárost alkothat Mirko Vuciniccsel.


A Juventus szombat este kezdi meg a bajnokságot a Sampdoria ellen, Antonio Conte pedig a vasárnapi Szuperkupa-döntő után minden bizonnyal ismét a Vucinic-Tevez duóval küldi pályára fiait.

„Jól megértjük egymást Vuciniccsel, ő az a típusú játékos, aki a különbséget jelenti” – mondta az argentin klasszis a Tuttosportnak.

„A vasárnapi még csak a második alkalom volt, hogy együtt szerepeljünk és egészen biztos, hogy több időre van szükségünk, hogy kiismerjük egymást, hogy összehangoljuk a mozgásunkat, de az eddigiek alapján elégedett vagyok.”

Tévez vasárnap már tétmeccsen is bemutatkozott a Juventusban, a csapat 4-0-s sikeréből ő is kivette a részét egy góllal.

„Remek szezonkezdés volt, azonban továbbra is koncentráltnak kell maradnunk, hogy a bajnokságot is jól kezdhessük. A legfőbb célunk a bajnoki cím újbóli elnyerése, mely történelmi tett volna. Csak ezután szabad egyéb célokra gondolni. Természetesen a Bajnokok-ligája megnyerése is egy nagy álmunk, mi pedig mindent megteszünk, hogy ez az álom valóra válhasson.”

„Én jó formában érzem magam, de meccsről meccsre javulni fog a teljesítményem.”

forrás: Juventusfc.hu