Recent comments

Friss Hírek

Dominált a csapat a második félidőben

Sinisa Mihajlovic, a Milan vezetőedzője a Roma elleni mérkőzés után optimistán nyilatkozott és úgy gondolja, hogy ha továbbra is így teljesít a csapat, akkor jönni fognak az eredmények.




Mihajlovic szerint a szombati meccsen a rossoneri dominált és többet érdemelt  volna az egy pontnál. A szerb szakember kitért Gianluigi Donnarummára, Juraj Kuckára, Francesco Tottira és Kevin-Prince Boatengre is.

“Egy igazi férfi mindig összeszedi magát, miután a padlóra kerül. Emelt fővel zártuk le a mérkőzést. Eltekintve az első tíz bizonytalan perctől, köszönhetően Donnarummának is, irányítottuk a mérkőzés első félidejét, és a másodikban már domináltunk is. A végéig küzdöttünk a győzelemért. Kuckának és Baccának is megvolt az esélye, hogy gólt szerezzen, de a szerencse most sem pártolt minket. A Bologna és a Roma elleni mérkőzésekért megérdemeltünk volna 6 pontot. A fiúk megint megmutatták, hogy egységesek vagyunk. Pozitív visszajelzést kaptunk, és ha így játszunk tovább, akkor végül beindulnak a dolgok is, és haladunk előre. Bíznunk kell önmagunkban. Az első 10 percben alárendelt szerepet töltöttünk be. Biztosra mentünk, hiszen tudtuk, hogy a második félidőben üres területeket fognak hagyni, és ez is történt. Közel voltunk a győzelemhez. Visszatekintve a lejátszott mérkőzésekre, 6-7 ponttal többet érdemelnénk annál, mint amennyi van. Továbbra is meggyőződésem, hogy a teljes kerettel az első 3 helyen végeznénk.” – mondta Miha a meccs után.

“Mindeddig ez nem adatott meg. Jobban is teljesíthetnénk és ezt tudjuk is. Azonban a dolog nem mindig úgy alakulnak, mint ahogy elképzeljük. Miért küldtek ki? Azért lettem kiküldve, mert elrúgtam egy palackot. Nagyon csalódott voltam, amikor kimaradt az a hatalmas lehetőség, és nem a játékvezetőre voltam mérges. Nagy szükségünk van a józanságra. Azonban hatalmas nyomás van rajtunk, és néha muszáj kiereszteni a gőzt. Totti? Mindig is jóban voltam vele. Egy kis félelem fogott el, mikor láttam, hogy pályára fog lépni, ugyanis ő egy igazi klasszis. Örülök annak, hogy visszatért a sérüléséből. Véleményem szerint ő az elmúlt 20-30 év legjobb olasz játékosa. A Rómában uralkodó hangulatot nehezebb kezelni, mint ami Milánóban van. A játékosoknak is rossz érzés a szurkolók fütyülését hallgatni. De ha ezt teszik, akkor megvan rá a nyomós okuk is. Az egyetlen módja annak, hogy ez megszűnjön, az az, hogy jól játszunk és nyerünk. Meg kell próbálni kizárni ezt, játszani és hozni az eredményeket. A játékosok és az edzők próbálják ezeket a tényezőket kizárni.”

“Romagnoli? Nem kezdett valami jól, de aztán újra a csúcsra tört. Azonban azt ne felejtsük el, hogy még mindig csak 20 éves, és egy mérkőzés nem mindig sétarepülés. Boateng? A padról szállt be és remekül játszott. Az elmúlt 6 hónapban egyetlen egy edzést sem hagyott ki, és megérdemelten szerződött le velünk. Megmutatta, hogy megvan a sajátos karakterisztikája, az ereje és a technikája. Több szerepkörben is képes játszani. Remélem ilyen is marad.”

“Folyamatosan alakítjuk ki a helyzeteket, de nem mindig tudjuk azokat kihasználni. De én nem csak az eredményeket nézem. Optimista vagyok, hiszen egy olyan csapatot látok, ami egységes és folyamatosan helyzeteket tud kidolgozni. Ha ezt tovább tudjuk tartani, akkor jönni fognak az eredmények is. Tudom, hogy ez nem könnyű, és kemény volt a kezdet is. De a Napoli utáni vereséget követően jó sorozatot játszottunk egészen a Bologna elleni vereségig, ami nagyon fájdalmas volt. De nézzük a dolgokat mindig csak egy mérkőzést figyelembe véve.”

“Még mindig hátra van 19 bajnoki mérkőzés, és még van idő megfordítani a dolgokat.”

A Milannak nem lesz könnyű dolga az elkövetkező mérkőzéseken, hiszen jövőhét szerdán a Carpi lesz az ellenfél a kupában, majd hétvégén a bajnoki címért harcban lévő Fiorentinát fogadja a csapat a San Siro stadionban.

forrás: acmilan.hu