Recent comments

Friss Hírek

Óriási botrány a két edző üvöltözése nyomán

Akár két hónapos eltiltást is kaphat Maurizio Sarri, a Napoli vezetőedzője ama összeszólalkozás következményeként, amelynek másik szereplője Roberto Mancini, az Internazionale szakvezetője volt a két csapat keddi esti Olasz Kupa-negyeddöntője után.


„Sarri egy rasszista” – idézi Roberto Mancinit a népszerű La Gazzetta dello Sport szerdai száma, méghozzá öles betűkkel a címlapján, ami egyben az ügy jelentőségét, várható súlyos következményeit is jelzi.

Az Inter 2–0-ra nyert Nápolyban, bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe, de ezt a fejleményt pillanatnyilag beborítják a milánóiak hajrában szerzett második gólja utáni purparlé hullámai.

„Sarri egy rasszista, az ilyen alakokat ki kellene tiltani a labdarúgásból – mondta Mancini a Rai Sportnak a lefújás után. – A hajrában kérdőre vontam a negyedik játékvezetőt, hogy mire fel jelzett ötpercnyi hosszabbítást, erre Sarri felpattant, és azt kiabálta felém, hogy »frocio« és »finocchio«. Tulajdonképpen büszke is lehetnék erre a minősítésre, ha a férfiasság abban nyilvánulna meg, amit ő képvisel.”

Az idézett két kifejezés Olaszországban a melegek sértegetésére használt homofób szitokszó, nagyjából a „köcsög” és a „homokos” megfelelői.

„A negyedik játékvezető mindent hallott, de nem fűzött hozzá egy szót sem, ehelyett kiállított – folytatta dühösen a kispadtól elküldött Mancini. – Az incidens árnyékot vetett a hajrájára, el is felejtettem, mi történt a meccsen. Sarri majdnem hatvanéves ember, szégyellheti magát. Nem kell egyetérteniük velem, de szerintem borzasztó, ami történt. Később megkerestem, bocsánatot kért tőlem, de neki is mondtam, hogy szégyellje magát. Angliában a pálya közelébe sem engedik az ilyen embereket.”

Maurizio Sarri – akit visszaesőnek minősíthetnek, hiszen 2014-ben, egy Empoli-meccs után már vizsgálódtak ellene hasonló megnyilvánulás miatt – a hajrá feszültségével magyarázta a történteket.

„Ideges voltam Mertens kiállítása miatt, de nincs semmi problémám Mancinivel. Bocsánatot kértem tőle, s bízom benne, hogy holnap elfogadja ezt – nyilatkozta a sajtótájékoztatón a Napoli edzője. – Nem igazán emlékszem, miket mondtam neki, talán megsértettem, de szerintem ezt az ügyet itt le kell zárni.”

A tréner határozottan kijelentette, hogy egyáltalán nem homofób, s ha szavaival esetleg megsértette a meleg közösséget, akkor bocsánatot kér.

forrás: NSO