Recent comments

Friss Hírek

Továbbra sem értünk el semmit

Massimiliano Allegri csapata egygólos győzelmét követően elismerően beszélt a Lazio teljesítményéről, majd elmondta, milyen nehézségekkel áll szemben a kezdők megnevezésekor az egyes meccsek előtt.


A szerdai találkozón Stephan Lichtsteiner szerezte az egyetlen gólt, amivel végül a Juventus továbbjutott az elődöntőbe, ahol az Inter lesz az ellenfél, és két meccs alatt dől el a döntőbe való továbblépés kérdése.

„Gratulálnom kell a Lazio csapatának, mivel az első félidő nagyon kiegyensúlyozott volt, ők pedig magas tempót diktáltak.” - mondta a tréner a Rai Sport munkatársának.

„A Juventus a szünet után növelte a tempót, szilárd játékot mutatott, és nem engedélyezett egyetlen valós helyzetet sem az ellenfélnek, azonban csapatomnak számos lehetősége nyílt a gólszerzésre.


Gratulálok a srácoknak, mivel ez semmiképpen sem volt egyszerű mérkőzés. Nem szeretem a rotáció megnevezést, mivel nagyon versenyképes csapat áll rendelkezésemre, és mindig nehéz kihagyni játékosokat a kezdőcsapatból.

Simone Zaza jól teljesített, Álvaro Morata javult a második félidőre, és Martín Cáceres keményen dolgozott, ami fontos, mivel szükségünk van rá. Azért, hogy mindhárom versenyben továbblépjünk, a teljes keretnek jó fizikai és pszichológiai állapotban kell lennie.
A földön kell járnunk továbbra is annak tudatában, hogy továbbra sem értünk el semmit.”

Az elődöntő lesz az egyetlen szakasza a kupának, amelyen két meccs alapján dől el a továbbjutás, bár a mérkőzések dátuma még kérdéses.

„Csodálatos elődöntő lesz, a legnagyobb csapatokkal kell megküzdenünk azért, hogy egészen a döntőig jussunk, most azonban a hétvégi AS Roma elleni találkozóra koncentrálunk.”

Massimiliano Allegrit ezt követően a keddi Coppa Italia mérkőzés incidenséről kérdezték, amelyet követően az Inter trénere, Roberto Mancini homofóbiával és rasszizmussal vádolta kollégáját, a Napoli csapatát irányító Maurizio Sarrit.

„Nem merek ítélkezni mások tettei fölött, mivel véleményem szerint mindenkinek meg kell találnia saját magát az egyes helyzetekben. Azt azonban elmondanám, hogy nekünk, edzőknek, példát kellene mutatnunk viselkedés tekintetében, mivel mi irányítjuk a csapatot, és még nyomás és feszültség hatására is meg kell őriznünk a nyugalmunkat. Ez nem egyszerű, azonban a helyzet csendesítésére kell törekednünk, nem pedig további feszültség gerjesztésére.”

forrás: juventuz.blog.hu