Recent comments

Friss Hírek

Nagyon nehéz mérkőzés lesz

Sinisa Mihajlovic megtartotta a szokásos sajtótájékoztatóját, az Empoli elleni bajnoki mérkőzés előtt. 


Az edző a csapat a Fiorentina elleni mérkőzésen nyújtott teljesítményét dicsérte. Valamint örül annak, hogy Luiz Adriano visszatért.

“Amióta ide érkeztem azóta a srácok remekül teljesítenek. Mi egy egységes csapat vagyunk. Büszke vagyok ezekre a srácokra. Mindig is az voltam. Mindig is egy komplett, fegyelmezett csapat voltunk. Ezek nélkül, nem jutunk sehova. Egy olyan nemzeti válogatottban játszottam, amit úgy neveztek “Európa braziljai”, de nem nyertünk sok mindent, hiszen mindenki csak azt csinálta, amit akart. A tehetség fegyelem nélkül semmit se ér. A srácok ezt megértették, ezért nagyon boldog vagyok.”
 
“Ebben a szezonban az Empoli egy igazi meglepetés. Az előző 10 mérkőzésen 20 pontot gyűjtöttek, és mindössze az Inter és a Juventus ellen kaptak ki. Mindig nyíltan játszanak a győzelemért. Ez egy nagyon nehéz mérkőzés lesz. Nagyon jól játszanak. Gratulálok Giampaolónak, de nekünk megvan hozzá a képességünk, hogy nyerjünk. Nagyon fontos, hogy meglegyen bennünk a győzni akarás, az önzetlenség, mint ahogyan az jelen volt a Fiorentina elleni mérkőzésen is. Az Empoli elég könnyedén játszik, de ha úgy játszunk, ahogy tudunk, akkor győzni fogunk.”

“Már túl vagyunk egy nehéz héten, de most egy hasonlóan nehéz hétvége vár ránk. A vizsgák soha sem érnek véget. Mindig csak egy mérkőzésre koncentrálunk. Örülök, mert ha megvan a bizalom és a nyugalom egy csapatban, akkor ott a teljesítmény is jobb. Tudjuk, hogy a győzelmekkel és a jó játékkal tudjuk csak elhallgattatni a kritizálókat. Nem hallottam Manciniről. Amióta edzősködöm nekem még csak a vizes palackokkal gyűlt meg a bajom. Mind Mancinit, mind Sarrit is jól ismerem. Biztos vagyok benne, hogy Sarri nem rasszista, és csak hibát követett el. Ő maga is beismerte ezt. Gyakran nem mennek jól a dolgok a pályán, az ilyen helyzeteket nagyon jól ismerem, amikor játszottam is gyakran volt így. Nekünk, mint edzőknek példát kellene mutatnunk a játékosoknak. A hatalmas nyomás és a feszültség készteti az embert arra, hogy olykor olyat mondjon, amit nem is úgy gondol. Ami Mancinit illeti, mi mind tiszteletben tartjuk az érzékenységét és a karakterét. Én teljesen másképp kezeltem volna ezt a helyzetet, megbeszéltük volna a dolgot, mint férfi a férfival. Úgy hiszem nem szabad egy fajta háborút kirobbantani, inkább a focira kellene összpontosítanunk.”

“Örülök, hogy Luiz Adriano visszatért. Mindig jól viselkedett, és most visszatért és újra bevethető. Az Empoli ellen úgy hiszem kezdeni fog, és most találjuk ki, hogy pontosan mit is kell majd játszania. Bőven van most már támadónk. Kész csoda. Ha Ménez is visszatér, pezsgőt is bonthatunk. Boateng és Balotelli is bevethető, úgy vélem a játékuk meghatározó lehet az eredményt illetőn. Mi mind nagyon boldogok vagyunk, hogy Luiz Adriano visszatért. Ménez állapotáról az orvost kell megkérdezni. Holnap Diego Lópezt és Mexest is megvizsgálja újra az orvos. Még nem tudnak teljes értékű edzésmunkát végezni, úgy hogy majd meglátjuk López mennyire lesz alkalmas.”

“A bajnokság még mindig nyitott. Ha továbbra is úgy játszunk, ahogyan a Fiorentina ellen, akkor jók az esélyeink. Szeretnék nagyobb folytonosságot látni a csapatban. Megvan a megfelelő karakterisztikánk. A Fiorentina ellen megvolt az önzetlenség, a magabiztosság, a következetesség, a nyerni akarás a csapatban. Ezek mind olyan dolgok, amiktől nagyban függünk. Akkor tudunk nyerni, ha ezek mind megvannak bennünk. Együtt képesek vagyunk rengeteg pozitív dolgot véghezvinni, és hozni az eredményeket. Soha sem kételkedtem abban, hogy itt maradok. Van egy szerződésem, és tiszta a lelkiismeretem. Eddig is keményen dolgoztam, és ez továbbra is így marad. Csak a csapatomért, és a következő mérkőzés miatt szoktam aggódni. Tehát ma este jöjjön, aminek jönnie kell.”

forrás: acmilan.hu