Recent comments

Friss Hírek

A menetelő Juventust a Roma sem állította meg

A 21. forduló rangadóján a Juventus az AS Romát fogadta, és a torinóiak Paulo Dybala találatával otthon tartották a három pontot.


Luciano Spalletti remekül megszervezte a római védelmet az új 3–4–1–2-es felállásban is, a kapuhoz közel nem tudott kerülni a Juve, távoli átlövésekkel meg gyakorlatilag nem kísérletezett, sőt labdabirtoklási fölénybe sem igazán került a házigazda. 

Nem indult különbül a második játékrész sem, az első ziccerre a 69. percig kellett várni, ekkor Mario Mandzukic passzát Patrice Evra a remekül kimozduló Wojciech Szczesnybe lőtte. A következő helyzet Paulo Dybaláé volt, aki már nem hibázott, Paul Pogba indítását csoda higgadtan lőtte el a kapus mellett: 1–0!

Ahogyan az várható volt, innen már nem állt fel a Roma, amelyből borzasztóan hiányzott a kispados Francesco Totti kreativitása, a Juve pedig nem hagyta kiénekelni zsákjából a három pontot.
A pocsék szezonkezdet után immáron 11. győzelmét aratta zsinórban a címvédő, az AS Roma pedig gyakorlatilag kiiratkozott a bajnokesélyesek közül.

Juventus–AS Roma 1–0 (Dybala 77.)

 forrás: NSO