Recent comments

Friss Hírek

A védelmet foltoznák be januárban

A Lazio a téli mercato során elsősorban a védelmét erősítené meg. 


A kiszemelt játékoshoz nem kellene sokat utazni, csupán a szomszédos Franciaországba. 

A római csapat vezetőségének szeme előtt az Olympique Marseille védője, Nicolas N’Koulou neve lebeg. A Lazio edzője, Stefano Pioli valószínűleg könnyebb szezonról álmodott. Januárra ugyanis elfogytak a csapat védői: Stefan de Vrij a szezon hátralévő részében csak a lelátóról figyelheti a társait, Santiago Gentiletti pedig folyamatosan kisebb-nagyobb sérülésekkel küzd. Jelenleg egyedül Wesley Hoedt és Mauricio maradt az egyetlen egészséges védő.

A  La Gazzetta delloSport szerint az elsődleges célpontnak titulált kameruni játékost akár ár alatt is megszerezhetik a rómaiak. A védő szerződése ugyanis 2016 nyarán lejár. Az újság továbbá azt is tudni véli, hogy N’Koulou nem most került be a csapat célkeresztjébe. A felek között ugyanis van már egy előszerződés, hogy a szerződés lejárta után – vagyis nyáron – a játékos a Lazióhoz megy. A kékek azonban szeretnék felgyorsítani ezt a folyamatot és már most januárban az öltözőben köszönteni a kamerunit.

A Marseille nincs könnyű helyzetben, mivel egy meghatározó játékosáról kellene aprópénzért megválnia. N’Koulou az idei kiírásban 20-szor öltötte magára a csapat mezét (Ligue 1. és Európa-liga), ahol összesen 1800 percet játszott. A francia csapat előtt most az a választási lehetőség van, hogy vagy most elengedi a Lazio 800000 eurós ajánlatáért, vagy nyáron ingyen int búcsút Dél-Franciaországnak.

Ha a franciák megmakacsolják magukat, és az utóbbi opció mellett döntenek, akkor az nem érné váratlanul a Laziót. A B-tervben olyan nevek szerepelnek, mint Sebastian De Maio (Genoa) és Thomas Heurtaux (Udinese).

forrás: azzurri.co.hu