Recent comments

Friss Hírek

Cassano visszatért

Antonio Cassano, az olasz labdarúgás egyik fenegyereke aláírt a Sampdoriához.


A 33 éves támadó volt már a Samp játékosa: 2007-ben került a klubhoz a Real Madridtól, és 2011-ig futballozott az együttesnél. 

Innen a Milanhoz igazolt, majd a városi rivális Internazionaléhoz került, de itt sem töltött sok időt, és a Parma játékosa lett. Az azóta csődbe jutó pármaiakat év elején otthagyta, miután már jó ideje nem kapta meg a fizetését.

Ingyen szerezte tehát őt meg a Sampdoria, és kétéves szerződés köttetett a felek között. "Nagyon boldog vagyok. Forza Samp!" - így Cassano.

A 39-szeres olasz válogatott játékos első sampos időszakában komolyan összeveszett az akkori elnökkel, a 2013-ban elhunyt Riccardo Garronéval, és még márciusban a Canale 5 egyik műsorában elmondta, hogy ma már másképp viselkedne.

"Az egyetlen dolog, amit nagyon bánok, az az, ahogyan viselkedtem Ricardo Garronéval - az nagy hiba volt."

A korábban említett csapatok mellett az AS Barinál (itt nevelkedett) és az AS Románál is futballozó Cassano karrierje során a Sampdoriánál volt a leggólerősebb, a gólpasszok terén pedig szintén akkor volt a legjobb, méghozzá magasan - 115 mérkőzésen 40-szer talált be a genovai gárdában, és 38 asszisztot osztott ki.

forrás: Extrafoci.hu