Recent comments

Friss Hírek

Melegítő után most öltönyre váltunk!

A Modena közeli kisváros csapata 2013-ban még története első másodosztálybeli feljutását ünnepelhette, most pedig már a Juventus, a Milan és a Roma ellen készül.


“A Serie B-ben mindenhova melegítőben utaztunk, de ez most már nem fér bele. Öltönyre váltunk.”

Nagyot lépett előre a Carpi.


A Modena közeli kisváros csapata 2013-ban még története első másodosztálybeli feljutását ünnepelhette, most pedig már a Juventus, a Milan és a Roma ellen készül.


A klub tulajdonosa Stefano Bonacini, az Olaszországban jól ismert ruhamárka, a Gaudi tulajdonosa. Tudatosan építette fel a Carpit, egyszer sem esett túlzásokba. És a Serie A-miatt sem változik meg. 


Bonaccini a katonai szolgálata letelte után, az 1990-es évek elején sokáig egy gyárban dolgozott segédmunkásként: Néha éjszakai túlórát is vállalt. Majd szerencséjére találkozott egy, a divatiparban érdekelt üzletemberrel, aki munkát adott neki. Ütött-kopott autóval járta az országot, és 4%-os részesedésért cserébe, ruhákat értékesített. Mára övé a Gaudi cégcsoport (Vietnamtól kezdve az Egyesült Arab Emirátusig mindenhol vannak boltjai) és a Carpi. 2002 óta öt osztályt jutottak fel.

De a röplabda vagy a kézilabda csapathoz hasonlóan (létesítményproblémák miatt), ők sem tudnak otthon játszani. Modenába, a Stadio Bragliába mennek albérletbe.


A második körben ott fogadják az Intert. A szezont viszont vasárnap Genovában, a Sampdoria ellen kezdik.


Bonacchini kellően régimódi (“alig használom az internetet, maileket ritkán olvasok, engem telefonon lehet elérni”), kiskorában a Juventusnak szurkolt, de ami talán ennél is lényegesebb: pontosan érzi csapata határait és lehetőségeit. A legutóbbi idényben nagyjából 4.5 millió eurót fordított a bérekre ami azt jelenti, hogy a teljes keret két millióval kapott kevesebbet, Daniele De Rossi éves fizetésénél (a 2014-15-ös szezonban a Roma játékosa volt a Serie A legjobban kereső labdarúgója 6,5 millió euróval). A Sassuolo után, itt egy újabb emilia-romagnai kiscsapat, amely a nagyoknál jóval szerényebb költségvetésből (de biztos tulajdonosi háttérrel) feljutott a legjobbak közé.

“Nálunk dolgozni kell, szabályok vannak – mondja Bonacini. “Nem a neveket nézzük, hanem a valós tudást. Aki nem áll be a sorba, nem lesz a Carpi játékosa. Nincs titok, csak tervszerű építkezés. A költségvetésünk? Az elmúlt évek elején mindenki féltett minket, aztán mi történt…egyébként meg akkor sincs gond ha egyből kiesünk. Kicsit olyanok vagyunk, mint egy sikeres fapados légitársaság, amely a nagyok alá ígér, de jól működik.”

forrás: hosszabbítas.hu